Kora ifjúkorom óta szeretnék végére járni, hogy melyik a jobb. Az ha egy pasi megértő, empatikus hozzáállást tanúsít a nőkkel szemben, vagy ha egyszerűen csak prédaként kezeli őket.
Tapasztalataim szerint a nők általában empatikusra vágynak, de az egoistákkal bújnak inkább ágyba. Igazából nincs megoldás ebben a dologban, mert mégiscsak fura dolog, hogy vannak pasik akik válogatás nélkül minden nőt "megdugnak" aki hagyja magát, miközben ugyanezek a nők az empátiabajnokok vállán sírják ki bánatukat. Egoistáink szállnak virágról virágra bibézni, empatikusainknak pedig hasad a szíve, és folyik a nyála a sok szenvedő nő biztató ölelgetése közben.
És tele van a tökük. Mondjuk ki, nem csak képletesen.
Fiúk, és lányok! Valaki árulja el nekem: Hol lakik az igazság?
(utca-házszám)
9 megjegyzés:
Egészen biztos abba vagyok szerelmes, akinek a vállán kisírhatom magam, és mi következik ebből? :)
az, hogy te is az egoistákkal szeretsz szenvedni. :-)
Aha, vicceskedj csak, jól áll neked, de ezért egy bajusz húzogatás jár!! :)
Ebben az a vicc, hogy nem egészen vicc. Ha nekem annyi szeretőm lenne ahányan a vállamon könnytócsát hagytak, most úgy kb 20 kg lenne a testsúlyom, és remegő kezeimmel takarnám el a kukackámat védekezésül. :-) (és most nem a remegés vicces megközelítése volt a célom!)
Nem is tudok olyan esetet, amikor valaki vállán kisírtam volna magam, mert eleve nem vagyok nyavalygós. Rendszerint utólag számolok be, hogy milyen nagy válságban voltam.
Viszont ebből arra lehet következtetni, hogy nem volt még sosem olyan nagy bizalmam, se nőben se férfiban, hogy valaki vállán sírtam volna. Egész mélyen persze mindig vágytam erre a súlymegosztásra, de nem hiszem, hogy ez lehetséges.
Úgy olvastam, mindenkiben megvan ez a magányosság érzése, hogy nem tudja megosztani magát, és mindig ott motoszkál benne ez a teljességre törekvés, hogy keresi, kutatja a módját, örökös nyughatatlanságban. Gondolom az igazi megosztás, amiről asszem te is írtál egy versben, amikor végre hazatalál, és "otthon" érzése van.
Ösztönös, evolúciós maradvány :) ...és a másik nemnél ugyanez a helyzet: a férfiak nem a nagyszívű, hanem a nagymellű nők után fordulnak meg. (Néha azt érzem: szerencsére). Így vagyunk kódolva :)
Lehet, hogy hihetetlen, de nekem az a vonzó, ha egy nőnek esze van. (És persze szíve) De az nagyon! Hogy milyen a melle, hány van neki, és hol hordja, az abszolút nem számít! Illetve igen. Szeretem! a gazdájával együtt.
Ez valóban nem túl sűrűn fordul elő férfiaknál, hogy észrevegyék, ha van esze és szíve a nőnek.
Katicinél a pont. :-)
Hogy te véletlenül nem olyan, vagy mint az átlag, az születési rendellenesség. Benned lelkileg van egy nagy adag nőiesség, de ezt ne rossz értelemben értsd, csak úgy, hogy nem viszonyíthatjuk hozzád a férfinem többségét, tehát Katicinél a pont.
Megjegyzés küldése