Madárdal se künn, se bent nem hallatik

A tegnapi nyarat felváltotta az ősz. Kezdem azt hinni, hogy az éghajlat készakarva foszt meg bennünket a kiszámíthatóság kellemes kényelmétől. Kimaradnak évszakok. Észak-Írországban dúl a tél, hó, havaseső, fagypont alatti reggelenkénti hőmérséklet. Magyarországon fagy ugyan nincsen, de jobb ha nem kiabálom el. Most is , amikor e sorokat írom, a szél hatalmas erőfeszítéseket tesz, hogy megfossza a házat a tetejétől. Ez már nem is erő, hanem tetőfeszítés. Ami mozoghat, az mozog, ami szabad, az száll. Recseg, ropog minden. Ahogy kell. De hát pont ezért nevezzük az áprilist bolondnak. Egyik nap nyár, másik nap nyárfadöntés.
Az egyetlen biztos pont ebben a kavarodásban a snooker világbajnokság. Bár Ronnie O'Sullivan két "frémes" rémes hátrányban vonult el pihenni. Csak jól pihenje ki magát! Mert mégsem hullhat a győzelem holmi "gyüttment" ölébe csak úgy! (ez legalább benti szórakozás)
Odakint közben még a madarak is hallgatnak...

Hazám, hazám Te mindenem! :-)

Különös érzés amikor az embert szeretik. Eleinte hihetetlen. Aztán jön az a pillanat amikor úgy érzem: Ehhez könnyen hozzá tudnék szokni.
Lehet, hogy mindenkinek kicsit "el kellene mennie" ahhoz, hogy visszatérve hirtelen a szeretet övezze? Persze éreztem én azt előtte is, de most olyan jólesik! Minden barátom ott folytatta velem, ahol a dolog megszakadt. Semmi smúz, semmi máz, semmi magyarázkodás. Minden a természetes mederben folyik. Mint ha kitérő nem is lett volna. Még az utca emberei közül is engem választottak riportalanyul egyetemista fiatalok, akik egy reprezentációhoz kerestek alanyokat minden korosztályból. Valamelyikbe úgy látszik belefértem, de nem tudtak válaszolni (nem mertek) amikor kérdeztem, hogy melyikbe. A kérdés amit mindenkinek feltettek: "Hogyan érintette Önt a renszerváltás?"
Az első válaszom egy kérdés volt:
- Melyik?
- Háááát...
Aztán a mesémet hallgatva olyan jól szórakoztak, hogy azt sem vették észre, hogy már egy jóideje szerepcsere történt. Én kérdeztem, ők válaszoltak mindenre. Megjegyzem kiválóan látják a problémát. Bár az a kis koreai lány talán nem értett meg mindent, mert még angolul is hibásan válaszolt a magyar kérdésre, de mindent összevetve jól szórakoztam ismét. Mire a barátom - akire vártam - megérkezett a találkozónkra, hosszú felvétel készült egy diktafonnal. Vigyorgok amikor magam elé képzelem az arcaikat amint saját véleményeiket hallgatják vissza. Persze mindenre azt a választ adták amit szerettem volna, mert kérdezni ugyebár tudni kell... :-)
Aztán a barátommal (később az összessel) tényleg ott folytattuk ahol régen abbahagytuk egy percre. Ő az Armani öltönyét, én a kis sportos macinacimat viháncoltuk gyűröttre miközben a régi tábori emlékeinket elevenítettük fel a "börgerkingben". A felosztás is maradt, én kértem valamit, ő meg teljesített, sőt, túlteljesített már megint. Szóval senki nem változott semmit. Csak a járda lett hosszabb az évek során az Astoriától a Kálvin térig...
Persze jöttek az sms-ek sorban amint kiszagolták, hogy elérhető vagyok. Nálam boldogabb persze nincs is.
És anyukám. Ő korának megfelelően reagál mindenre. Rengeteget kérdez. Kíváncsi mint mindig is volt. Csak mostanában többször egymás után ugyanarra. Hiába! Ismétlés a tudás atyja! Vagy anyja! Vagy mi...
Szóval folyik a sör, a bor, és a homok az órában. Egyre kevesebb az időm amit ebben a környezetben szándékozom tölteni. Még vár rám egy osztálytalálkozó, vagyis inkább én várom nagyon. Aztán majd a nyáron...
Finom ez a kis badacsonyi olaszrizling. Úgy megered tőle az ember nyelve. Meg az ujja. Szóval értitek! (remélem nem félre!)

Magyar...

Ma hazautaztam kicsit Édesanyám már nagyon vár. Holnap hozzá utazom. De ma érdekes utam volt Dublin Airport felé. Felszállt egy fiatal pár az autóbuszra. Ránézésre is érdekes volt, hogy "dzsogging", fehér zokni, és fehér műNike cipő, (kínai, vadonás új kemény műanyagból) öltözetben virított a fiú. A leány is melegítőben, edzőcipőben. Messziről lerít, hogy "magyarok". Hát igen. Egész úton azt hallottam, hogy a lány próbál beszélgetni, de a fiú csak felröffenni, mordulni, stb. volt képes. Persze nagyterpeszben hanyatlott az ülésbe, és nagyon el volt telve magától. Olyan Norbis feje vót neki... Nem mertem magyarul megszólalni, nehogy azt gondolja valaki, hogy összetartozunk.
Tudom, most sokan gonosznak gondoltok, de sajnos ezekről ítélik meg a magyart...

Loccs!

Behunyt szemmel is látom bódító mosolyát, 

míg jobbal meglocsolom, ballal derekát fogom át.

Blúza alatt mint madár kit kalitkába zárt,

szíve veri a szép tavasz őrjítő ritmusát.

Ordítani szeretnék, de nem jön hang torkomon,

száraz a szám, s lüktet az ér halántékomon,

fülébe remegve ünnepi rigmust suttogok,

ma este - látom - aludni sokáig  nem fogok.

Szerelmes vagyok.