2015. március 3., kedd

Tea



Egy kancsóban találkoztak a hozzávalók. Szépen sorban egymás után. Forró víz, cukor, teafilter,(fanyalgóknak itt a helye a fintorgásnak: "filter?!...") és egy fél citrom kifacsart leve. Miután felkevertem, állni hagytam egy ideig. Amikor már mindent átszőtt az a jellegzetes illat, akkor öntöttem ki az első csészényit az íróasztali lámpa alatt. Lassan, élvezettel csorgattam vékony sugárban, hol egészen alacsonyan, hol magasra emelve a kancsót. Figyeltem amint a csészébe csavarodik az aranyszínű ital gyémántmintás sugara. Elvarázsolt az illata, miközben a finom gőzfelhőt lassanként teljesen magába szippantotta a kis forró lámpaernyő, majd a kéményhatás a tetején lökte ki azt mint egy ósdi nagykerekű nílusi gőzhajó valami gyermekkori olvasmányomból.
Lassan, élvezettel kortyoltam. Ablakom alatt egy feketerigó dallal köszöntötte az estét.
Újra végigjártam gondolatban mai napomat.
Nincs megállás - gondoltam - holnap folytatódik minden. Ott ahol ma abbahagytam. Csak a tea várat magára estig minden nap. "Jutalom a nap végén" ahogyan egy másik ital reklámja mondja.
- Még! - súgta egy belső hang.
Hm! Elcsábulok egészen...

1 megjegyzés:

Kincse írta...

Tényleg gyémántmintás, és tényleg elvarázsol a teaszertartás, illatával, ízével együtt.
Tudod, hogy egy zöld lápernyős lámpára vágyom?
Olyanra, mint amilyet régen a könyvtárszobában használtak olvasáshoz. És szeretnék olyan könyvtárszobát is hozzá, ami tele faltól falig könyvekkel, és benne egy cserépkályhával.
A kályha mellett lenne az asztal, rajt a zöld lámpaernyős, amelynél olvasnék, és az asztal alatt plusz még egy fehér kutya heverne, és melengetné a lábam, és néha megbökne, hogy ideje sétálni vinnem, majd utána teáznom.
És itt a mese vége…