A világ rendje

Egy madár gubbaszt az antennán. Fázósan borzolja a tollát. Bele- belekap a szél, s olyankor erősebben markolja az alumíniumot. A hajnali köd harmatja csapódik ki mindenen. Csillog a világ az apró vízcseppektől. Csillognak a kopasz fák ágai, csillognak a háztetők, és csillog annak a kisteherautónak a lökhárítója is ami éppen most kanyarodik be a sarkon. A madár egykedvűen üldögél a szélben. Neki nem kellemetlen ez a nyirkos világ. Megszokta már.
Kis idő múlva mellételepszik egy másik, majd egy harmadik is. Talán csak mert társaságban gyorsabban megy az idő. Csak ülnek mint akik csak a végzetüket várják.
A végzet ebben az esetben egy kistestű sólyomféle képében érkezett. (Falco columbarius) Olyan hirtelen csapott le áldozatára, hogy megijedni sem volt ideje szerencsétlennek. Egy villanás, és a sólyom máris a harmadik ház fölött cipelte zsákmányát. Hanyagul, egy lábbal markolva lóbálta a levegőben, majd pillanatok alatt eltűnt vele a házak között. A többi madár csak nagy ritmuskéséssel kapott fel a levegőbe. Ijedten szárnyaltak a szélrózsa minden irányába, bár ijedségük már teljesen fölösleges volt. Talán fel sem fogták mi történt. Csak menekültek rémülten amilyen messze csak bírtak.
Nézem az üresenmaradt antennát. Árván hintázik a szélben, mígnem egy újabb kismadár száll le rá mit sem sejtve a világ gonoszságáról. Tollait a szél borzolja.
A Nap lassan bújik elő a felhők közül. Sugarai kíváncsian pásztázzák végig a világot, és mindent rendben találnak.
Mindent rendben találnak...