Meteor 1.2

Új kollégáimnak különös szokásai voltak. Úgy általában mindenben. Például szerettek dolgozni. Ebben könnyen követtem őket. Aztán ott voltak a sportok. Általánosan elfogadott munkahelyi testnevelésnek számított nálunk a tollaslabda, mint a szellemi munka megalapozó kiegészítő tevékenysége. Ezt sokáig csak úgy a frissen kaszált fűben műveltük. De ahogy egyre profibbá váltunk, úgy lett egyre nyilvánvalóbb, hogy KELL EGY PÁLYA!
Nekiálltunk tehát. Lajos tervezte meg  a pályát. Hatalmas odafigyeléssel, teljes látvány- és építési tervet készített. Olyan mérnöki munka volt ez, csak annál (Lajosra jellemzően) sokkal igényesebb. Na ennek alapján (szocializmus volt) mindenki előszedte az ismeretségi köréből, hogy mivel tud hozzájárulni a megvalósításhoz. Az egyiknek a haverja munkagépet szerzett a terület előkészítéséhez. A másiké salakot szerzett az öntödéből. A harmadik ismert egy fuvarost. a negyedik egy sportszerraktárban dolgozott... Szóval lassan-lassan összeállt minden, és mi kalákában (mondtuk minden segítőnknek, hogy ha te is ilyet építesz, majd mi is megyünk segíteni...) nekiálltunk a "Tollaslabda Stadionnak." Jó. Ehhez nem épült többezer férőhelyes fedett fa lelátó, egyáltalán: nem volt lelátó. Az egész Fényesi Tanyák vidéke volt a lelátó. Le ugyan nem lehetett látni, mert mindenki lent volt... de a földeken kapáló asszonyok is bekiabáltak néha:
 - Aztán jó munkát az URAKNAK! - Ezek persze mi voltunk. Köszöntük szépen, viszont kívántuk, aztán folytattuk tovább a "munkát" a katonai stílusú befelé hajló tetejű szögesdrótos kerítéssel védett játszóterünkön. Egyébként úgy általában mi voltunk a környék különcei. Mivel ott állt egy hatalmas vas szerkezet, azonnal híre ment, hogy itt nem ám a Meteorológia van, hanem egy LEADÓ! Ennek pedig az a titkos célja, hogy zavarja a Szabad Európa Rádió adását! Ha valakinek mondtam, hogy hol dolgozom, azonnal jött a válasz sokatmondó pillantások kíséretében:
- Ja! A leadóban!
Végül nem tiltakoztunk. Egy idő után ha kérdezte valaki, hát egyszerűbb volt ezt a válasz adni: A LEADÓBAN... És nem kellett többé magyarázkodni.
Szóval lett nekünk egy pályánk. Tökéletesen megfelelt a nemzetközi szabványoknak. Akár Európa bajnokságot is lehetett volna rendezni rajta. Csak hát az akkori miniszterelnökünk nem fordított elegendő energiát a tömegsportok népszerűsítésére. Így aztán mi magunk élveztük. Minden szolgálatváltáskor akadt partner is, így a szolgálat átadása ezentúl ott történt meg. Valahogy eképpen:
- Te szerválsz! - Mi volt az éjjel?
- Ez hosszú volt bocsi.
- Nem baj, nekem a pont.
- Volt három specitávirat. Meg egy kis kilencvenötös is, de nem sokat zavart.
- Más?
- Na! Ne ilyen erőset! Majd kiütötted a szemem!  Egyébként hajnal felé valaki itt ólálkodott a fáskamra mögött kívül a kerítésen. Úgy csináltam, mint ha macskának hinném, és jól meghajigáltam földrögökkel. "Sicc az anyád! Takarodsz azonnal haza kurrogni?!"
- Ne röhögtess! Nem ér ha mindig eltereled a figyelmemet!
- Mert nem tudsz játszani...
- Te! Az nem a Kurucz Kartárs volt az a macska? Tegnap mondta, hogy ellenőrizni fogja az éjszakai észleléseket.
- Nemtom. Nem válaszolt. Csak valami nyöszörgésféle...
- Mondom, hogy ne röhögtess! Nem méltó ez egy úriemberhez.
- Úriember földlabdával játszik- énekelte erre a kolléga egy régi sláger dallamára.
A játék itt félbeszakadt. Idő volt.
Tehát munka.