Meteor 1.1

Nehéz lenne körülírni, hogy mivel múlattuk az időt új munkahelyemen. Pl. rögtön az elején beosztottak Lajos mellé, mert ő ugyebár nagytudású, tapasztalt kolléga volt, és állítólag sajátos módszerekkel át is tudta adni tudását az újonnan érkezőknek. Nos a nagy tudásban nem is lett volna hiba. A sajátos módszerek viszont... Szóval ha valaki látott volna bennünket tanulás közben, az bizonyára dobott volna egy hátast. Mindenesetre a látvány nem ugyanaz lehetett mint az én legelső siófoki élményem. Itt senki nem járt öltönyben, és nyakkendőben, csak esetleg Intze kolléga amikor sietősen távozott reggel otthonról. De a nyakkendőt ő is csak az érkezésig hordta. Minek nyakkendő ugyanis egy káposztaföld közepén? A Meteorológiai obszervatórium ugyanis a Május 1 nevet viselő TSz Csoport Fényesi Kertészetének a kellős közepén ágaskodott. Ott állt ugyanis a repülőtér egykori irányadó háza, mely akkoriban az Obszervatóriumnak adott helyet. Udvarán egy hatalmas antennarendszerrel, melynek közepén egy harminchat méteres néhai vasúti világítótorony meredt az égnek. Az obszi u.i. kettős feladatot látott el. Egyik feladata a szinoptikus megfigyelés, és adattovábbítás volt. A másik az ionoszféra kutatása. Nos ez utóbbinak volt kelléke az antennatorony is, aminek rengeteg kalandot, és kellemes órákon át tartó távolbanézést köszönhetek. Én ugyanis nem születtem Petőfinek! Ez rögtön kiderült amikor először utaztam az Alföldre, és órákon át nem láttam egyebet, mint ugyanazt a tanyát, tehénnel, akáccal, és ugyanazokkal a "svájcibugyikkal" a szárítókötélen. Akármikor kinéztem a vonat ablakán, ugyanez a változatosnak egyáltalán nem nevezhető látvány fogadott. Márpedig ott a síkon egy tanya, egy fa, egy tehén ( a többiről most nem is beszélve) akadályt képeznek a távollátásban. Tehát annak aki nem a "hatalmas semmi" közepén látta meg a napvilágot, annak az Alföld nyomasztóan hatott távolságok nélküli világával. Mit nekem Te Kárpátoknak vadon száguldozó agyú nagy költőellensége Te!?
De térjünk vissza a tanulmányokra! Munkabeosztásunk nagyon praktikus volt. Négy naponként huszonnégy óra.  Ez azt jelentette, hogy néha kimentünk dolgozni. De a nappalok legtöbbjét mindenki ott töltötte ahol akarta. És mindenki máshol akarta. Kivéve engem, mert eleinte annyira szerettem ott lenni, hogy elüldözni is nehéz lett volna. Mindent csináltam, csak ne kelljen hazamennem. Kaszáltam az udvart. (Ötezer négyzetméter) Aztán forgattam a szénát, majd kazlakba raktam, és boldog voltam amikor kiderült, hogy ezért pénzt is kapok pluszban. Aztán meg nem voltam boldog, amikor Zsíros kartárs valami nagy merészségtől vezérelve eladta egy parasztnak a szénámat. Aztán meg ő nem volt boldog, mert én meg kergettem, és siettemben elfelejtettel letenni a vasvillát. Szóval az élet zajlott rendesen, Lajos bevezetett a felhők, az észlelési kulcsok, és egyéb tudományok világába, közben persze rengeteget sakkoztunk, és mindig az aludt éjjel kevesebbet aki vesztett. Nem sokat pihentem...
És persze szabad időmben fel a toronyba, mert onnan nem csak a szomszédasszony alsószoknyáját lehetett látni (a szárítókötélen!) hanem a Bihari hegyeket is!!! Hegyeket! Kiéhezett szememnek olyanok voltak a távoli vonulatok, mint száraz tevének a Fata Morgana. Vonzottak. Úgy szerettem volna repülni...De azt sem tudtam akkor még. Hiába no! Fiatal, tapasztalatlan suhanc voltam akkoriban!

(itt halkan megjegyzem, hogy ha valakinek van valahol egy eldugott fotója arról a bizonyos "Obsziról" és az antennatoronyról, azt bizony örömmel Venném, és ide fel is tenném hogy mindenki láthassa, és okuljon belőle!)