O.M.SZ.

Most nem az általánosan ismert Országos Mentő Szolgálatról lesz szó. Pedig a címbeli rövidítés sok esetben inkább arra enged következtetni. Én most szeretett, és soha meg nem tagadott munkahelyemről emlékezem. Persze csak vázlatosan, nagy vonalakban, mert hiszen ki tudna részletekbe menni egy ilyen témában anélkül, hogy végül egy regény ne kerekedne ki a megemlékezésből? (Az meg ugye milyen megterhelő lehet, hogy állandóan író-olvasó találkozókra hívják az embert, és olyan dolgokat kérdeznek amik konkrétumok, de az író már régen nem is emlékszik rá?)

Szóval: Első találkozásom az Országos Meteorológiai Szolgálattal valamikor a hatvanas évek végén Siófokon történt. Akkoriban a testvérem az egyetemmel éppen ott töltötte nyári gyakorlatát. Talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom, Eduscho A Szilárdot is ennek a gyakorlatnak köszönheti a nagyérdemű, aki szintén annak a budapesti egyetemnek volt a hallgatója, s lett a Szolgálat elhíresült (majdnem azt írtam: hírhedt) prognosztája, aki eleinte zseniális, később inkább csak "érdekes", végül reklámarc, és magánmeteorológus lett. De ez majd később. Most ott tartok, hogy azon a bizonyos nyári gyakorlaton meglátogattam a nővéremet a siófoki meteorológiai obszervatóriumban. Már a név is varázslatos volt: Obszervatórium. Csak álltam a kapu előtt, és reszkető ujjamat próbáltam a csengő gombján tartani, de nehéz volt egy folyamatos csengetést produkálnom. Aztán belépve a vártnál is komolyabb helyen találtam magam. Persze a tesóm, és évfolyamtársai, mint minden fiatal falka, "életet vittek" a komoly falak közé, de amikor egy úriember (később egyszer mekkorát söröztünk!) körbevezetett, csak tátottam a számat. Mindenfelé komoly arccal dolgozó meteorológusok, mindenféle komoly gépezettel küzdöttek azért, hogy ne érhesse váratlanul a gondtalan balatoni népet egy vihar, hogy ne kerülhessenek veszélybe a vízijárművek... Aztán vannak még halvány emlékeim a strandról, a nővérkém bizonyos évfolyamtársnőiről is,  de a lényeg a SZOLGÁLAT. Egyszerűen elbűvölt. Teltek az évek, s én dolgozó ember lettem. A hűtőiparban építgettem a karrieremet Székesfehérváron. De hogy közelebb kerülhessek menyasszonyomhoz, átigazoltam a békéscsabai MIRELIT-be. Ott aztán kezdhettem előröl mindent, mert természetesen nekik újból bizonyítanom kellett a rátermettségemet. Így lettem ismét kezdő Békéscsabán, ezzel egyetlen hímnemű tagja a 23 fős laboratóriumnak. Erre e korszakra nem szívesen emlékezem. Mert ahol ennyi nő van összezárva egy tefölösszájú férfitanonccal, ott bizony a nők kimutatják a foguk fehérjét, minek eredményeképpen az a bizonyos ifjú kishíján megundorodott a női nemtől, De az igentől mindenesetre majdnem!

Szerencsémre idejében jött a nap amikor döntenem kellett, keresek egy másik munkahelyet, vagy KMK-s leszek. Bármilyen hihetetlen, akkoriban ha valaki három napnál tovább nem rendelkezett munkahellyel, az közveszélyes munkakerülővé vált, s mint ilyent a törvény üldözni, s büntetni rendelte. Bementem tehát a Tanács munkaügyi osztályára, s munkát kerestem.

Ahogy a hosszú listát olvasgattam, megakadt a szemem egy lehetőségen: O.M.Sz. munkatársat keres békéscsabai obszervatóriumába...

Hogy kölcsönkerékpárral úttalan utakon tüdőmet majd kiköpve hogyan találtam a nyugalom e hihetetlen szigetére, azt nehéz lenne leírni. Nem is teszem. Lényeg, hogy ott álltam, és a szívem majd kiugrott a helyéről amikor a "főnök" közölte velem, hogy föl vagyok véve az állásra! Azt is elfelejtettem megkérdezni, hogy fizetés jár-e érte, de akkor az majdnem teljesen mindegy is lett volna.

 A nap besütött a terem egyik ablakán, s legyek röpködtek az íróasztal fölött. A szolgálatos kolléga egy hatalmas naplóval kilapított egyet, majd hátranézett, és végigmért.

- Most már megnyugodhatsz. - mondta - ülj le, fújd ki magad kolléga úr. - Aztán sakkozni tudsz.e?

Hát perszehogypersze! Mindent tudtam én akkor, csak nehogy fölösleges legyek. Később aztán kiderült, hogy tudok. Lajos barátom nagy megnyugvására, mert legnagyobb bánatára a többi kolléga csak a lépéseket ismerte, azt is elég érdekesen alkalmazta.

Sosem felejtem el, amikor este hazamentem, a szobámba érve eldobtam mindent a kezemből, az ágyamra dőltem, és a plafonnak újságoltam kipirult arccal: A METEOROLÓGIÁNÁL DOLGOZOM!

Ami persze erős túlzás volt akkor még, de olyan jól hangzott...

Folytköv.