Pipulka álmát olvasva böffent fel bennem a gondolat: Nem szeretem Erőss Zsoltot!
Bár halottról vagy jót, vagy semmit - tartja a mondás, mivel szemlátomást ott él az emberek emlékezetében, hát nem tekintem halottnak. Csak tudatosan felelőtlennek, olyannak aki erre a végzetre készült akarattal. Minden megnyilvánulása ezt támasztja alá. Kicsit olyan mint a szintén érdemtelenül példaképpé vált Petőfi, az "ott essem el én a harc mezején" óhajával, és jelen tudásunk szerint amint kiderült, hogy nem képes hőssé válni, inkább vállalta az orosz hadifogságot, mint a gyávaságtudatot. Tudom, ezzel a véleményemmel sokakat magamra haragítok, de inkább teszem, mint hazudjak valami szépet, amikor ez a meggyőződésem.
Zsoltnál ugyanez volt a helyzet. Ő nem azért mászta meg a hegyeket "mert az ott van", hanem pénzkereső munkának tartotta a hegymászást. Mi több, egy alkalommal azt is nyilatkozta, hogy vagy elsőként kell megmászni a nagy hegyet (erről ugye lemaradt) vagy meg kell halni rajta,, ha az ember híressé akar válni. Tudatosan kereste az elhíresülés "egyéb" lehetőségeit. Amikor KÉRTE a lába amputálását, akkor sem az volt a fontos, hogy minél tovább maradhasson együtt családjával (direkt nem szeretteit írtam, mert aki szereti a családját, az nem hagyja őket így cserben) hanem a még nagyobb hírverése az ő különös (különc) dolgainak.
Azon viszont csodálkozom, hogy Ti, akik a mai napig hősként tisztelitek, akik csodáljátok "bátorságáért, férfiasságáért stb" azt hogyan tudtátok neki megbocsájtani, sőt egyenesen elfelejteni, hogy a saját céljainak érdekében nem csak kockára tett, de FEL IS ÁLDOZOTT TUDATOSAN egy fiatal életet, kihasználva annak naivságát. Belekényszerítette a halálba. (Ti emlékeztek még a nevére? Egyáltalán a halálára?)
Nem baj!
Ti csak szeressétek Erőss Zsoltot!
De bocsássátok meg nekem, ha én nem tudom!
11 megjegyzés:
Tökéletesen egyetértek veled.
Kedves Vénember! Az ilyen emberi dolgok mindig sokkal bonyolultabbak és összetettebbek, mint gondolnánk.
Én csak felületesen, a médián keresztül ismertem E.Zs-ot, ezért sem hősnek sem nem hősnek nem tudom titulálni azért amit tett ill nem tett. Tény, hogy meghalt és nem azért mert beteg volt. Harcolt, nem hétköznapi dolgokat tett és azért szerintem elismerés jár!
Szerintem csak a felesége, szülei, testvére esetleg nagyon jó barátja ismerte őt igazán, ők tudnák megmondani, hogy miért tette azt amit tett. Mi az ami őt motiválta.
Hány olyan hős van a történelemben, akik picit őrültek is voltak, mert sok-sok hősiességhez megszállottság, őrültség kell! Kevesen képesek rá. ( a zsenit és az őrültet is csak az a hajszál választja el egymástól)
Én a hősiességet nem akarom keverni azzal a megszállottsággal amivel ő a HÍRNEVET kergette. Nem a kihívás volt neki fontos, hanem a cím ami ezzel járt. Tudatosan készült a "hegyhalálra". Vannak igazán kitűnő hegymászó barátaim. Sokkal eredményesebbek nála. Érdekes módon az ő nevüktől nem zeng a sajtó. Mert nem céljuk ez. Természetesen mindenki maga döntse el, hogy mi számít hősiességnek neki. Nekem sokkal hősiesebb az a sok millió névtelen férfi és nő, akik nem a nagy hegyre akarnak feljutni, de a mindennapi kenyeret teremtik elő a maguk megszokott ÁTLAGOS módján a mai világban. Mert ahhoz nagyobb hősiesség kell, hogy ebben a megszorító világban valaki vállalja a családját minden tekintetben. Ha kell három műszakban dolgozva, ha kell távol a családtól, őket csak félévente látva, csak mert a rendes szakmájában otthon nem adnak neki munkát. Ezek az igazi hősök a szememben. Sok ilyen ismerősöm van. De a fent említett nem hős. Ő csak egy hősködő volt. Ráadásul nem csak a saját életét dobta el. Sajnálom, ebben most valószínűleg nem fogunk egyetérteni.
Vénember, ne sajnáld, nem kell, hogy egyetértsünk. Miért is kellene. Szívesen cserélek véleményt másokkal mindenféle támadás nélkül. tiszteletben tartom a Te véleményed is!
Tökéletesen igazad van a hétköznapi hősök terén, abban mindenképpen egyetértünk.
Véleményem továbbra is, hogy a megszállottakból (is) lehetnek a hősök. (Néha bizonyos dolgok közrejátszásával is lehetnek hősök, de az már egy másik téma.)
Én nem nevezném Zsoltot hősnek, de tisztelettel gondolok rá. Egy bejegyzésemben már említettem többekközt miért. Nem a hegymászás miatt.
Ahogy olvasom a könyvét, ő gyerekkorától ilyen megszállott, ilyen öntörvényű volt , de valószínű ez vitte őt előre. Az alaptermészetéből senki nem képes megváltozni, ezért kár is szidni, felelőtlennek nevezni.
Kiss Pétert meg nem kényszerítette senki a hegyre, magától ment oda.
A felesége meg úgy ment hozzá Zsolthoz, hogy tudta ez mivel jár, hisz ő is hegymászó. A gyerekek már más tészta, ők belecsöppentek, őket sajnálom.
De nem akarlak én meggyőzni.
Kíváncsi lennék, ha nem haltak volna meg, akkor is ennyien szidnák-e, mint amennyien a okosak és bölcsek utólag.
Pénzkereső munka? Hát én ahogy olvasom, hosszú évekig bizony rengeteget gürizett kétkezi fizikai munkával, hogy megvalósíthassa álmait. Nem dobálják csak úgy a fiatal hegymászók után a dollárokat, hogy menj fiam, másszál csak, itt van hozzá a lové, te csak készülj, gyakorolj.
Nos ha kíváncsi vagy rá tényleg, már jóval a halála előtt kritizálták az igazi hegymászók. És az évek során, ahogy egymás után haltak meg mellette a cserbenhagyott társak (számszerint végül öten) akkor bizony hallanod kellett volna a politikailag független alpinisták véleményét róla! Igen! Akik ilyen fantasztikus sportteljesítményre képesek, azokat tisztelni kell! De esetében nem sportról beszélünk. Közöttünk csupán ennyi a véleménykülönbség. Most erőssnek fog tűnni amit mondok, de igaz: Erőss Zsolt egy hivatásos öngyilkos volt. És ebben profi... És akkor most tényleg ne beszéljünk az öt további áldozatról.
Bizony. Minden szavaddal egyetértek. Szerencsére anno ezt jól kibogoztuk, de ugye megint veszik elő a témát, jól jött ez az írás.
Egyet értek! Mindig felháborít ez a fajta felelőtlenség, az emberi élet ( saját és másoké) semmibe vétele.
minden szavaddal egyetértek ebben a posztban.
Ahogy a blogodat olvasom, szerintem másban is :-)
De ezen nem is csodálkozom.
Megjegyzés küldése