2014. március 20., csütörtök

Szavak embere


Nem vagyok a szavak embere - szoktam mondani félig viccesen - és ezt  bizony komolyan is gondolom. Kénytelen vagyok, hiszen kicsi gyermekkorom óta "üldöz" az az érzés amikor hirtelen akarok kimondani egy szót, de az bennreked. Csak nyögök kínomban, csak legyintek a levegőbe, persze ettől az a bizonyos szó még nem akar kibuggyanni. És ez főleg nevekkel, elnevezésekkel kapcsolatos. Sokkal könnyebb a dolgom ha írok, hiszen így van időm megtalálni. Sőt! Érdekes módon írás közben nagyon ritka ez az érzés. Talán pszichés oka van, talán nem, nem lehet tudni. Bár sokat segít a dolog megértésében annak a tyúktojásnyi cisztának az ismerete amit pár éve találtak a fejemben, amikor egyébkén csak a zsenialitásom okait, és határait akarták vizsgálni, és megérteni, de ezt találták. Amikor az eredményt mutattam a dokinak csak a vállát vonogatta, hogy:

 -  Ok! Van egy ciszta a homloklebenyében. - majd már indulóban megtorpant, visszalépett, kivette a papírt a kezemből, és amikor odáig ért, hogy "tyúktojásnyi"  felkiáltott.
 - Na de ekkora? - Csendesen vigyorogtam, majd megjegyeztem, hogy még kellene kettő, és kész a rántotta...  Egy pillanatig elmélázott ezen, (a dilidokik már csak ilyen mélázósak) aztán vigyorogva közölte velem tudományos véleményét:
- Látom nem veszélyes! - és elmagyarázta, hogy milyen tünetekkel is járhatna itt egy ekkora izé. Ahogy hallgattam, sorra, rendre kezdett megvilágosodni minden amit gyermekkorom óta átéltem. Egyből megértettem például, hogy nekem miért volt olyan nehéz a történelem tanulása, hisz az évszámokkal sosem volt bajom, de a nevekkel! Minden nevet csak úgy tudok máig megjegyezni, hogy valami baromsághoz kötöm. A "Könyves Kálmánt" pl. úgy, hogy a hóna alatt szorongat két hatalmas lexikont és a keresztneve valami közeli családtagoméval azonos. (Édesapám... )  És azt is megértettem, hogy nekem a sors ezt adományként hozta, hiszen így sok dologra hússzorosan kellett koncentrálnom, ezért olyan mélyen bevésődtek az ismeretek a fejembe, hogy onnan kalapács, és véső segítségével sem lehet már eltávolítani azokat. Így aztán érdekes módon, amíg néha a saját nevem kimondása előtt is szünetet kell tartanom, a növények, gombák, felhők tudományos (latin) elnevezése nekem olyan természetes sajátom, mint másnak mondjuk az a szó, hogy asztal. ( Tudjátok: az egy olyan bútordarab, aminek legtöbbször négy lába van, és finom ételek szoktak a tetején gőzölögni...)
Nem vagyok a szavak embere. Ezt már tudom. Pl. amikor idegen nyelven természetes módon értek egy szöveget, s közben nem gondolkodom az egyes szavak értelmén. Mert ha megpróbálnám, nem is maradna időm a további szóözönre. Tehát én a mondanivalók embere vagyok.
És ez nagyon rendben is van így. Ha már egyszer ott van az a fránya tojás ahol más rendes ember a névmemóriáját (is) tartja jobb esetben...

5 megjegyzés:

Katalin írta...

nagyon rendben van így:)

szerintem is


és nekem is hasonló tüneteim vannak (mármint az eszembenemjutások, a többi nem annyira:).de eszembejutott apám kedvenc vicce (anyám kersztneve Ibolya):
-Mi is az a kis illatos apró lila virág?
- Ibolya.
- Ibolya szívem, mi is a neve annak a gyógyszernek, amit a feledékenységemre kaptam?

chanson írta...

Egyre több emberről hallok, akinek ilyen ciszta van a homloktájékon a fejben... sokuk nem is tudott róla, csak véletlen derült ki. Problémát nem okoz.

Vénember írta...

Nekem is van két Ibolyám. Anyám, és a nővérem... :-)

Vénember írta...

Attól függ... Nekem csak a memóriám más. A feleségemnek a halálát okozta egy agyi ciszta... Amúgy valóban sok embernek vannak apróbb cisztái az agyban, és tünetmentesek.

pipulka írta...

Óó, ezekhez a tünetekhez másnak még tyúktojás sem kell, úgyhogy légy nyugodt! :-)
(De azért ez a hét vicce volt, hogy nem vagy a szavak embere, hahaha.)