2014. március 10., hétfő

Kubikban

A nap még magasan járt a koranyári égen amikor elindultunk. Cél nélkül bolyongtunk. Tulajdonképpen mindegy volt hol, merre járunk. Együtt voltunk. És csak ez volt fontos akkor. Az utcátok végén nem akaródzott elkanyarodni, ezért úttalan utakon folytattuk a csavargást. Hol kezedet, hol derekadat fogtam, és nem tudtam betelni veled. Emlékszem, már akkor is sokat beszéltem. Talán zavaromban, s azért is mert Te csak ritkán szóltál. Csak meséltem, meséltem, és te mosolyogtál. Mire magamhoz tértem már túl voltunk a nagy ölelésen. Boldogan feküdtem a letaposott fűben, és a magasban keringő fecskéket bámultam egy fűszálat rágcsálva élvezettel. Hozzám bújtál szerelmesen, és én hatalmasnak éreztem magamat ettől, mint azóta is mindig. Aztán a mellettünk elsuhanó vonatban utazók felé tártam gyönyörű melleidet egy hirtelen ötlettől megszédülve, s a fűben ide-oda gurulva nevettünk sokáig. Észre sem vettük, hogy mikor esteledett ránk. Közelebb húzódtál, s én rád terítettem a pulóveremet. Nem fáztam. Csókjaiddal táplált szerelem fűtött. Csak amikor hazaindultunk vettük észre, hogy körülöttünk a fűszálakon hatalmas vízcseppek gyűltek. Harmattal mostam meg gyönyörű arcodat, s szemed csillogása azóta mindenhová elkísér. Később szüleid ablaka alatt és a ház mellett nem tudtunk elszakadni egymástól. Csak amikor hajnalodott. Kiskaputok csattanása után még hallgattam lépteidet. A csillagokat néztem, és arra gondoltam, hogy száguldva zuhanok a nagy semmibe egyre távolabb tőled. Két macska násztánca térített magamhoz. Leültem a fal tövébe ami mögött aludtál, és hosszan tanulmányoztam a cicák szerelmi játszadozását. A beteljesülésért szurkoltam. Hadd legyenek ők is boldogok! Távolban egy kutya ugatott fel, kicsit később egy másik valamivel közelebb. A harmadikat már nem vártam meg. Reggel volt, az emberek munkába indultak, nem ülhettem ott tovább. Talán délig aludtam ezután. A macskákról álmodtam, és Te is ott keringtél velem szemembe mosolyogva, könnyű selyemruhád lebbent a szélben, de én hiába kaptam utána. Párnámat ölelve ébredtem, és semmit sem értettem az egészből. Csak boldog voltam. Nagyon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése