2014. február 26., szerda

Válogatós. Néni


Néni a szomszédból. Bejön, lerogy a székre, és nagyon szomorú.
- Mi baj néni? - kérdem. Rám sem néz, csak valahová a távolba mered miközben válaszol.
- Az unokám! Ellopta a pénzemet! -  És csak ül magába roskadva a nagy teher alatt. Látszik, hogy sehogyan sem érti, hogyan történhetett ez meg vele.
- Pedig olyan jó fiú volt. Szinte én neveltem! És most, amikor a lakásomat felújították, hát nem elvitte az összes pénzemet? Más nem lehetett, mert senki nem tudta, hol tartom.
Odakint egy mentő rohan az utcán szirénázva. Néni föl sem veszi. Vagy megszokta már ezt a hangot, vagy el sem jut az agyáig nagy bánatában.
- Aztán sokat? - kérdeztem, csak hogy elüssem a csendet.
- Mindet. Nekem az sok. Most itt állok egy fillér nélkül. Mi lesz velem? - és egyre görnyedtebben ül a széken.
Akkor már nagyon sajnálom szegényt. Mert tényleg! Milyen dolog meglopni a kezet aki enni adott, aki felnevelt? Meg egyáltalán. Milyen dolog lopni?!!!
Néni szipogni kezd. Tétován kutat zsebkendő után otthonkája zsebében. És talál. Orrához emeli, de a mozdulat elakad. Nem zsebkendőt talált! Pénzt.. Sok-sok papírpénzt. Az összes pénzét, amit a munkások elől a zsebébe rejtett...
Ó szegény gyerek! - kiált fel! - És én még meggyanúsítottam! Pedig higgye meg fiam, ez a világ legjobb unokája!
Odakint még a nap is mosolyogni kezd a dolgok ilyetén fordulatára. Néni boldogan siet át az autótengeren keresztül. Siet telefonálni. Közölni a jóhírt.   És talán bocsánatot kérni a világ legjobb unokájától, aki éppen most újjíttatta fel a lakását nagyanyjának.

1 megjegyzés: