Hat nappal ezelőtt gyertyát égettem. Szép csendben. Nem beszéltem erről senkivel, mert úgy éreztem, az eltelt tíz év alatt már több mint elégszer kibeszéltük... Most csak magamban forgattam a gondolatok özönét. Tíz év nagy idő. De nem elegendő a felejtéshez. Ha egyszer zsigereinkbe épül, akkor örök az érzés. A leégő gyertya mellett elszundikáltam. És szépet álmodtam. Talán nem véletlen.
Köszönöm!
Ma születésnapra égetem a gyertyát a lelkemben. A hatvanadik (lenne) a soros. Látom magam előtt, hallom a hangját ahogy a diótortámmal kezében azt mondja: "Neeeem kellett volna!) Azóta sem sütöttem több diótortát.
Talán ismét itt lenne az ideje.
Érdekes dolog, de a lelkemben égő gyertyát a könnyek sem oltják...
4 megjegyzés:
Segitik, hogy mindorokke egjen.
Stali
...
Csodás dolog az emlékezés képessége. Lehetővé teszi, hogy mindig velünk maradjanak azok akiket egyszer szerettünk.
... és ugyanolyan csodás a felejtésé is.
:-(
Megjegyzés küldése