2014. január 19., vasárnap

Ha megdobnak kővel...

Valószínűleg nincs a világon annyi kenyér mint eldobott kő. Ez az egy hibája van a mondásnak, ha egyébként szó szerint vesszük. Mert eredetileg ugye ez nem kifejezetten a kövek, és kenyerek harcáról szólt.
Kora felnőttkorom óta magam is tapasztalom, hogy ha valaki okkal, vagy ok nélkül bánt engem, akkor a legjobb ha nem harcolok keményen. Egyszerűen megpróbálom még jobban szeretni, hátha bennem volt (van) a hiba.És érdekes következménye van a dolognak. Most sok példát sorolhatnék, hisz az a kora felnőttkor nem tegnap volt már, és a tapasztalat mint tudjuk gyűlékeny anyag. De nem alkarok senkit ezzel untatni. Az eredmények:
   Volt aki később zavarában annyira elkerült amennyire csak tudott. De hát a sors ugye kiszámíthatatlan, és alőbb utóbb találkoztunk. Én mint ha mi sem történt volna, nem tettem semmi mást mint úgy üdvözöltem mint annak előtte. Ettől nagyon zavarba jött, de erőt vett magán. Később egészen belemelegedett. Ugyan barátok nem lettünk többé, de nem volt már harag egyikőnk szívében sem
   Volt aki miután az idő engem igazolt, nyilvánosan bocsánatot kért tőlem (ezt én sosem vártam el) és attól kezdve majdnem igazi barátokként találkozgatunk néha.
   Volt aki egyszerűen csak hátat fordított nekem, de amikor rájött, hogy a támadásokat nem ebből az irányból kell várnia, visszafordult, rám mosolygott, és ment minden tovább a rendes úton.
   Volt aki annyira dühbe gurult az én mosolyomon, hogy megütötte a guta. Sajnáltam nagyon. Ezért amikor csak lehetett, átmentem hozzá segíteni. Egy kis fűnyírás, egy kis favágás, egy kis udvartakarítás. Eleinte félő volt, hogy újabb rohamot kap, hiszen olyan piros lett mindig. De aztán belenyugodott, hogy én tényleg nem olyan rossz ember vagyok mint gondolta. Egyre jobban felépült, egyre többet beszélgettünk, és most, hogy már nem a szomszédban lakom néha küld egy-egy üdvözletet "távoli barátjának".
   Van olyan, aki annyira szeretné, hogy beigazolódjon rólam mind az a rossz amit feltételez, hogy ezért akár még segítené is a sorsot, de ugyebár annak az útjai kifürkészhetetlenek.
   Hosszú a sor. És én nem vagyok haragtartó.
Valóban nem. Olyan jó dolog szeretni.  Igaza volt Jézusnak ebben is.
Köszönöm a tanítást! Nekem hasznomra van.

2 megjegyzés:

márti írta...

"Van aki csak néz kifelé a fejéből, de nem érti a világot. Ezért állandóan összeesküvéselméleteket gyárt. Kialakul az üldözési mánia, minek a végére eljut arra a pontra, hogy egyedül saját magában bízik. Vagy talán még magában sem, hiszen mindig is önbizalomhiányban szenvedett. És vagy te aki segíteni szeretnéd, s ezzel hatalmas bajba sodrod magadat, mert a vaktában csapkodó előbb utóbb eltalálja a körülötte állót...
Nos ez az az eset amikor jobb lenne magára hagyni, de sajnálod.
Nem tehetsz mást, mint reménykedsz, hogy előbb utóbb felismeri a jószándékot, és nem is akarja többé félremagyarázni." - írod a továbbiakban.

Csak annak segíthetsz, aki kéri. Ne reménykedj abban, hogy bárki is megérti a jó szándékod majd egyszer.

A világ amúgy sem engedi megmenteni magát. Sőt. 1 embert is nehéz megmenteni. Kezd akár magaddal. "Teljes lelki békével szard le a hülyéket." - tartja a mondás, kissé erősen, én csak egyszerűsíteném: Hagyd őket... Elengedni őket a legnehezebb... mert te már átestél azokon a tapasztalatokon, ami előtt ő még csak most áll. Engedd meg magadnak, hogy olyanokkal törődj, akik szeretnek és értenek.

Ölés helyett ölelelés! :-)))

Vénember írta...

Olyan jó, hogy Te mindenhol ott vagy, és mindenhol olvasol is. Ráadásul mindenhol kommentelsz amit nagyon szeretek!
Az a teljes lelki béke, az még nem megy. De hidd el, leszarom! Legalábbis igyekszem. De szorulás fenyeget... :-)