Vénember

Namégegyszer!

Nem alszom

Nem alszom csak éppen Veled vagyok 

amikor nem vigyáznak rám eléggé az angyalok.

Csukott szemem mögött felrémlik a képed,

amilyennek csak én ismerlek Téged.

Éber vagyok mint mindig ha Rád gondolok,

gyűrött takaróm alatt nagyon egyedül vagyok

Szunnyadó vágyaimat feltépni félek,

csukott szemhéjamon keresztül nézlek
s ahogy az éjszaka fáradt hajnalba fordul

egy-egy emlékre a fogam csikordul:

Látom ahogy megremeg a melled.

érzem hogy finoman rabul ejt lelked.

Utánad nyúlnék de útban van a párnám.

és nem fekszik itt az kitől azt várnám

Nem alszom, csak Rád gondolok éppen

mint bármely pillanatban álmomban vagy ébren,

az égboltra gondolok, s a csillagrengetegre

Istenre, világra, felfoghatatlan végtelenre.

Talán mi is beleférünk abba egyszer újra

és megint együtt lépünk az elveszített útra!

Nem alszom, csak mindig Rád gondolok

amikor kimenősek éppen azok a fránya angyalok.

Nyitott szemem előtt halványul a képed

de ha csukva tartom látlak. Ugye érzed?