2019. május 25., szombat

Köszi URAM!

Kellemesen telt az út. A motor halkan zümmögött, az utasaim jókedvűen beszélgettek, a forgalom is teljesen normális volt. Csak az előttem haladó lassított egyre jobban valamiért.
Mögöttem már egy egész sor torlódott fel emiatt. Viszonylag egyenes szakasz volt, gondoltam megelőzöm. Kitettem hát az indexet, egy kis gázt adtam, de amint mellé értem volna hirtelen elkezdett elém kanyarodni irányjelzés nélkül!
- Ez meg mit csinál?! - kiáltottam és beletapostam a fékbe. A sofőr akkor vett észre engem. Fékezett, S én csak azt láttam hogy az ütközés már nehezen elkerülhető. De ha már megáll akkor előtte talán még elcsúszom gondoltam. Ám a másik ekkor valami megmagyarázhatatlan dolgot tett. Tövig nyomta a gázt! Talán a féket akarta, nem tudom. Minden esetre nagy erővel az autóm elejébe rohant és engem áttolt az úton és az út menti susnyásba lökött ahol mintegy hullámvasúton még kétszer háromszor le- fel bucskáztunk kisebb nagyobb árkokon át, majd egy nagy fa megfogott egy árok túlsó szélén. Mindez hirtelen, nagyon gyorsan történt. Talán néhány másodperc volt az egész. A légzsákok berobbantak. Ijesztő látvány volt a légzsákok gázainak lángja. Arra gondoltam, mindjárt kigyulladunk.
- Kifelé! - ordítottam, és mély megnyugvással vettem tudomásul, hogy utasaimnak semmi baja nem esett. Csak én nem bírtam felkelni. Még a levegővétel is nehéz volt. Beszélni is csak halkan erőtlenül és szakaszosan bírtam mert nem volt elég levegőm. hozzá Az öv ugyanis akkorát rántott rajtam, hogy több bordám eltört, A szegycsontom elmozdult, és mint később a kórházban a CT kimutatta, egy régi gerincsérülésem is kiújult. Szóval ott feküdtem az autóm mellett magatehetetlenül és semmi személyes tárgyat nem tudtam magamhoz venni csak a pénztárcám és a telefonom maradt amik eleve a zsebemben voltak. Na senkit nem akarok untatni tehát a részleteket, a kórházba szállítást a sok órányi mozdulatlanul fekvést nyaki merevítővel, a vizsgálatok kínját és egyebeket nem részletezem. Köszönöm Istenem, hogy adtál nekem barátokat, akik még ebben a szorult helyzetemben is mellettem voltak. Volt kit értesítenem telefonon. És volt aki azonnal kocsiba ugrott, és pár óra múlva már ott állt mellettem a kezemet fogta és elképzelhetetlenül megkönnyítette ezzel a helyzetemet! És persze azóta is mellettem állnak barátaim. Ki intézkedik helyettem a hivatalos ügyekben, ki igény szerint fuvaroz engem, ki a jövővőmet segíti pl. egy másik autóval mert emez sajnos totálkáros lett.

Mindezt nem azért írtam le hogy panaszkodjak, mert tulajdonképpen nincs miért. Ami történt megtörtént. De rengeteg a tanulsága. Bárkivel bármikor megtörténhet váratlanul a baleset, hiszen ezért hívják balesetnek. Senki nem tervezi. De legalább elkerülni el lehet a nagyobb bajokat ha az ember tudatosan úgy él, hogy kizárja a vészhelyzeteket amennyire lehet. Én például mások között azzal, hogy soha nem indulok el addig még a kocsiban mindenki biztonsági öve be nincs kapcsolva szabályosan. 
Hát ha már van legyen igaz a szlogenem:
"Ha Gábor vezet, utazni élvezet!"
Ja és persze egyben megérkezni is...

6 megjegyzés:

Kincse írta...

A hála mindenképp helyes cselekedet, és jó, hogy megúsztátok nagyobb baj nélkül.

Halpern Margit írta...

Ez új történet? Én attól kezdve tele lennék aggodalommal. Ifjabb koromban ez
- mármint az aggódás - nem volt egyáltalán jellemző rám.

M. írta...

Gyógyulj meg minél előbb, Te Vénember!

Vénember írta...

Köszi az együttérzô sorokat! Azóta már sokkal jobb minden. Pl néha levegôt is kapok... 🤣

Kelemen Éva írta...

Most hirtelen én nem kaptam levegőt.
Remélem, lassan de biztosan, vagy inkább minél hamarabb helyreáll az egészségközeli állapotod.

Szörnyű, hogy mások biztonságosnak nem mondható vezetése milyen vészhelyzeteket idéz elő.

Továbbra is legyen Veled a szerencse! - és a jó barátok is tartsanak ki!

Vénember írta...

Köszönöm! De az a tapasztalatom, hogy az igaz barátok kitartanak! 😊