2018. június 5., kedd

Ijedtségre semmi okom

Mostanában érdekes dolgokra jöttem rá a rövidtávú memóriám hirhedten megbízhatatlan állapotával kapcsolatban.
Először az tűnt fel, hogy az átlagostól eltérő memorizálási szokásaim nem is annyira különlegesek mint eddig gondoltam. Mivel neveket, nyelveket stb nehezen jegyzek meg, nekem súlyozottan oda kellett figyelnem mindig, hogy ne felejtsem el a fontos dolgokat. Erre "saját" technikát fejlesztettem ki, amiről most tudtam meg, hogy nem a sajátom. Azaz mindenki ezt teszi, csak azzal a különbséggel, hogy míg a normális embereknek ez automatikus folyamat, addig nekem tudatosan kell alkalmaznom a technikákat. Nevek, idegen szavak esetében elég, ha valami baromsághoz kötöm őket, s akkor ez általában segít. Pl. ha valakit Dudásnak hívnak, akkor vagy "Dadus" a hozzákötött dolog, vagy arra gondolok, hogy mekkora csárda kellene, hogy annyian is beférjenek egymás mellé...
Igaz, ennek a technikának megvan az a hátránya, hogy néha csak a hozzákötött baromság jut eszembe a kritikus pillanatban.
Na akkor vagyok bajban. Sebaj!
Más. Ha pl. elindulok az udvarra a kocsihoz valamiért, rengetegszer elfelejtem, hogy miért is indultam. Ezért nálam automatikusan kialakult az a szokás, hogy az ajtóban egy pillanatra megállok, és mégegyszer átgondolom, hogy miért is megyek, és nálam van e minden szükséges eszköz. Ebben az esetben mondjuk a kocsikulcs. Így egyre ritkábban állok a kocsi mellett bután, hogy "Mi a nyavajáért is indultam???"
Ha pl. a boltba megyek bevásárolni, mindegy hány tételt akarok megvenni, az utolsót mindig elfelejtem. Ha két dologért megyek akkor is. Ha százért, akkor kilencvenkilenc eszembejut, egy nem! És mindig csak az utolsó tétel száll el a semmibe. Az utóbbi időben azt teszem ezért, hogy miután minden fontosat összeírtam, hozzáteszek valami fölösleges dolgot a listához utoljára. Aztán amikor állok a boltban a zsebemet kutatva, hogy hová is tettem a listát, akkor minden fontos dolgot vissza tudok idézni. Otthon meg röhögök egyet, hogy cipőfűzőt miért is írtam fel?
Sokáig nem beszéltem erről senkinek, hogy ilyen, és ehhez hasonló rengeteg problémával küszködök, mert azt gondoltam, hogy másnak nincsenek ilyen gondjai. Most azonban elkezdtem a szakirodalommal foglalkozni, és arra jutottam, hogy szakemberek ezeket a dolgokat már régen ismerik. Az agy működésére pl. jellemző, hogy ha az ember valamiért átlép egy köszöböt, akkor a rövidtávú memória töröl egyet, hogy legyen kapacitása az új információk befogadására, ezért csak akkor emlékszik a "régi" dolgokra amikor visszalép az előző helyiségbe. És ebben az a nagyszerű, hogy ez MINDENKINÉL így működik!
Én balga meg már kezdtem elhinni, hogy én vagyok a hülye!
Szóval akkor a frontális lebenyemben tanyázó tyúktojásnyi cisztának ehhez semmi köze?
Huhh!
 Megnyugodtam.

4 megjegyzés:

Margit Halpern írta...

Egyetemi éveim alatt nagyon jól jött, hogy vizsga után, mire kiléptem az ajtón, már a vizsgakérdéseimre se emlékeztem. Mehettem a következő vizsgára készülni a könyvtárba, nem volt szükségem kikapcsolódásra. Az már nem volt túl kellemes, hogy amilyen gyorsan megjegyeztem valamit, ha valami bennem úgy döntött, erre nincs igazán szükségem, nem fontos, ment a szemétbe. A baj az, hogy egyre kevesebb a fontos, egyre több a szemét, és onnan előbányászni néha nehéz, gyakran lehetetlen. A mindennapok hasonlóan zajlanak ahhoz, ahogy érzékletesen leírja. Ezért van úgy, hogy gyakran sokkal több idő kell valami feladat elvégzéséhez, mint régebben, rengeteg a felesleges "jaj, mit is kell most előbb csinálni?", a "megvettem mindent?", ez persze már otthon, az ide-oda tötyörgés a lakásban,....

Margit Halpern írta...

Persze elfelejtettem reagálni arra, hogy MA VAN A NAP!

Vénember írta...

Azután a nap után meg én felejtettem el minden másra reagálni egészen hétfőig amikor is a kedves hazautazott sajnos. Remélem hogy nem végleg, és remélem, hogy minél hamarabb hosszabb időre is kijön. Reményhal.

Margit Halpern írta...

Így győzött meg arról,hogy a Kedves igen kedves. A halat,sajnos, nem szeretem :-)