2017. július 6., csütörtök

statisztika te csodás!

Valahogy belenéztem a statisztikába a minap, és leesett az állam. Na nem a Magyar Állam, csak az arcom alfele a csodálkozástól. Mert az baromi jólesik hogy vannak hűséges olvasóim, akik megtisztelnek azzal, hogy időnként kíváncsiak arra, hogy mire is gondolok. Én is szoktam olvasgatni másokat, hisz ez a dolog kellemesebb része. Információkat cserélni szabadon. De tegnap az lazította el a rágóizmaimat, hogy egy akaratlan kattintás rámutatott, hogy olyan valaki olvas rendszeresen, aki egy ideje már feljebb költözött néhány szinttel, és eddigi tudomásom szerint onnan tartja szemmel ezt a gyarló világot. Mégpedig igen nagy figyelemmel. Csakhogy ezt a figyelmet ennek a földi, hétköznapi statisztikának nem volna szabad látnia.  S ha már látja is, közzétennie valóban nem ésszerű. Szóval minden ésszerűséget félretéve a statisztika arról adott tanúbizonyságot, hogy a barátság örök, és a jótékony földi elmúlás sem lehet akadálya a kíváncsiságnak. Egyszóval olyan látogatója akadt a blogomnak, aki tulajdonképpen nincsen is. Illetve van, de nem itt e földi világban. Hiányzik is rendesen. Hallom a hangját egy-egy hülye megjegyzésem után amint kendőzetlen őszinte véleményével úgy döngöl a földbe, ahogy azt senki más nem tudja.
Örömmel kattintottam a blog címére, és rá kellett ébrednem, hogy Nem a szellemvilág szórakozik velem, hanem igen nagy valószínűséggel csak valaki földi hozzátartozója kíváncsi a fejleményekre, és azok okozóira.
Korai volt tehát az örömöm amit akkor éreztem amikor megláttam, ki matat a blogomon. (Na ezt a korai örömöt kérem nem félreérteni!)
Csak egyet nem értek. Miért nem a saját blogját küldi felderítésre az akit a kíváncsiság ennyire hajt?
Nagy örömmel fogadnám az érdeklődését! Üzenem: Szeretettel fogadom ha jön saját néven is.
Addig is kellemes olvasgatást!

3 megjegyzés:

Kelemen Éva írta...

Kedves "Vén"! (Csak nevében az!)

Évek óta látogatom a blogot, és most, hogy sikerült végre google-fiókkal bejelentkeznem, épp ideje, hogy a még meglévő dobogó 3. fokára felállva a jövőben már nyíltan olvasgassam az általam mindig várt újabb bejegyzést:)))
Valójában nem is értem, hogy lehet az, hogy ilyen kevesen regisztráltak be olvasónak. Na, hátha én most elkezdem a nagy fellendülési hullámot generálni.
Üdvözletem Debrecenből (Kaposi Tiborné) Kelemen Éva

Kelemen Éva írta...

"Megjegyzésed a jóváhagyása után jelenik meg." - írja a rendszer. No, ilyen megoldással még nem találkoztam.
Kedves Orbigabi! Remélem megütöm a hozzászólás megjelenéséhez a mércét.

Vénember írta...

Kedves Éva!
Nagyon sajnálom, hogy ilyen körülményesen lehet hozzám kommentelni! Ennek az az oka, hogy bár én nagyon szeretnék megbízni az emberek becsületes jószándékában, ennek nem adhatom jelét a kommentek moderálatlan megjelenésével, hiszen sajnos vannak olyan kommentelők, aki kifejezetten ártó szándékkal írogatnak. Eleinte kedvesen, majd amikor a blogger már megbízik benne, akkor hirtelen azt veszi észre, hogy csapdába csalták. Most levettem ezt a tiltást. Bárki bármit írhat, az azonnal felkerül a blogra. Aztán majd megláétjuk, mennyi idő kell az ártó szándék érvényesülésének. :-)
Gyere máskor is! :-)