A csontomban érzem a háborút. Itt ólálkodik minden szívdobbanásban, minden cselekedetben, gondolatban, félelmeimben, és minél inkább akarom elhessegetni annál inkább erősödik a meggyőződésem, hogy hamarosan háború lesz ismét a világban. Olyan igazi, olyan harmadik típusú.
Persze valószínűleg csak kevesen fogják majd észrevenni. Azok a kevesek akik túlélik. Mert senki ne áltassa magát abban a hitben, hogy hadüzenet lesz, meg a lakosságot felkészítik, meg, hogy kardok, puskák, ágyúk, lövészárkok, seregek, vonulások, harcok, rommá döntött világok... azaz azok lesznek. A szerencsésebbje egy villanással túl is lesz mindenen. Nekik már az utolsó étkezés utáni emésztéssel sem lesz gondjuk. Velük együtt illan el a semmibe minden ami valaha is voltak. És valóban ez a szerencse számukra. Nem kell túlélniük. Nem kell lábadozni, elmélkedni, gyászolni, nem lesz több nehézségük senkivel, és semmivel. Szépen sorba állnak majd az Úr előtt, és míg rájuk nem kerül a sor, azon törik majd a fejüket, hogy miként adjanak számot evilági dolgaikról. Persze nem kellene. Az Úr amúgy is tud mindent. Hisz az Ő akarata érvényesül mindenben. Születésben, halálban, szerelemben, békében, háborúban, igazságban, hazugságban, hogy a nehezebb példákat most ne is említsem.
A kevés egészségben túlélő pedig lassan elkezdi majd betölteni az űrt amit az elillantak hagytak maguk után. Minden kezdődik majd előröl. Sokezer éven át csak tisztulgatnak majd a gének, addig divatos lesz a négykézláb, a fáramászás, és a világ lassú megismerése. Ez utóbbi egyre gyorsul, hisz tudjuk, a tudás felhalmozódik. Aztán beszélni kezdenek, majd írni is, és feltalálnak mindenféle kütyüt újra, (persze azt hiszik majd, hogy elsőként) és a világuralom látszólagos elérése után exponenciális görbe mintájára a fejlődést odáig viszik, hogy ismét a civilizáció magas fokán találják magukat.
És akkor:
Akkor már nem is marad nekik hátra más mint kitalálni az egészséges étkezést!
Mindezt a csontomban érzem.
Persze valószínűleg csak kevesen fogják majd észrevenni. Azok a kevesek akik túlélik. Mert senki ne áltassa magát abban a hitben, hogy hadüzenet lesz, meg a lakosságot felkészítik, meg, hogy kardok, puskák, ágyúk, lövészárkok, seregek, vonulások, harcok, rommá döntött világok... azaz azok lesznek. A szerencsésebbje egy villanással túl is lesz mindenen. Nekik már az utolsó étkezés utáni emésztéssel sem lesz gondjuk. Velük együtt illan el a semmibe minden ami valaha is voltak. És valóban ez a szerencse számukra. Nem kell túlélniük. Nem kell lábadozni, elmélkedni, gyászolni, nem lesz több nehézségük senkivel, és semmivel. Szépen sorba állnak majd az Úr előtt, és míg rájuk nem kerül a sor, azon törik majd a fejüket, hogy miként adjanak számot evilági dolgaikról. Persze nem kellene. Az Úr amúgy is tud mindent. Hisz az Ő akarata érvényesül mindenben. Születésben, halálban, szerelemben, békében, háborúban, igazságban, hazugságban, hogy a nehezebb példákat most ne is említsem.
A kevés egészségben túlélő pedig lassan elkezdi majd betölteni az űrt amit az elillantak hagytak maguk után. Minden kezdődik majd előröl. Sokezer éven át csak tisztulgatnak majd a gének, addig divatos lesz a négykézláb, a fáramászás, és a világ lassú megismerése. Ez utóbbi egyre gyorsul, hisz tudjuk, a tudás felhalmozódik. Aztán beszélni kezdenek, majd írni is, és feltalálnak mindenféle kütyüt újra, (persze azt hiszik majd, hogy elsőként) és a világuralom látszólagos elérése után exponenciális görbe mintájára a fejlődést odáig viszik, hogy ismét a civilizáció magas fokán találják magukat.
És akkor:
Akkor már nem is marad nekik hátra más mint kitalálni az egészséges étkezést!
Mindezt a csontomban érzem.
2 megjegyzés:
Tegnap májusi pereszke vadászat és feldolgozás miatt nem volt érkezésem megjegyezni, hogy már jó ideje hasonló félelmeim vannak és erősödnek. Nem felemelő érzés, ráadásul igen ismerős gyerekkoromból. Azzal is egyetértek, sajnos, hogy ez egészen másmilyennek ígérkezik. Az utána következőkről nincsenek vízióim, sem magamról, sem a szeretteimről. Talán szerencsésen nem éljük túl. Az új emberiség (vagy új intelligencia?) talán más úton jár majd, szeretném hinni!
Istenem! Azok a régi hortobágyi májusi pereszke tömegek! Itt van az illata az orromban...
Megjegyzés küldése