Mostanában kicsit többet foglalkozom magammal. Talán azért, mert nincs kitöltve az összes időm hasznosabb elfoglaltságokkal. Mindegy! A lényeg az, hogy egyre több dolgot kezdek megérteni a körülöttem zajló világból.
Már 2011-ben írtam arról, hogy ha valakivel megismerkedem, talán az emberismeretemnek köszönhetően szinte azonnal nyitottá válok az arra érdemesekkel, de ennek sajnos az az ára, hogy (ha ellenkező nemű az illető) szinte biztosan félreértik a szokatlan őszinteségemet. Márpedig (nademostkomolyanmondom!) nem vagyok egy nagy szoknyapecér. Persze mondok néha vadakat a vicc kedvéért, de ha valakinek nincsen kedve a humorérzékét csatasorba állítani, akkor könnyen zavarba tudok jönni a reakcióktól. Mert nehezen értem meg, hogy hogyan is képzelte, hogy komoly szándékkal udvarolok, amikor meg sehogysem!?
Na nem baj! Aki számít az egy idő után a helyén kezeli a dolgokat. Nekem van időm kivárni ezt. Barátként. Mint előbbre is ugye...
Tegnap éppen egy nagyon kellemes délutánt tölthettem el "pótunokámmal" és anyukájával, akikkel kölcsönösen segíteni is szoktunk egymáson igény szerint. És akkor hangzott el egy komoly pillanatban:
"Nehogy megtbántsalak, nem azért mondom, de eleinte túl sok voltál nekem. De milyen jó, hogy megismertelek azóta! :-)"
És én csak vigyorogtam, mert nem először hallom ezt már. (sajnos) hál' Istennek!
De azért azon mindig elcsodálkozom, hogy hogyan képzelik rólam ezek a nők, hogy a barátságon kívül mást is akarnék tőlük? Először is van ám nekem valakim, akin nehéz lenne bárkinek is túltenni! Meg van ám nekem önkritikám, jó ízlésem, korom, na meg tükröm is. Olyan hatalmas "igazmondó". Csak azért ha megfeledkeznék magamról. :-)
Szóval egyre többször értem meg azokat akik állítják, hogy minden kornak megvannak a maga szépségei. Meg is találom őket rendszeresen.
És jókat mulatok befelé csendesen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése