2016. november 20., vasárnap

A kijárati ajtó


Aztán mellé bújtam az ágyba. Óvatosan emeltem meg a paplant nehogy felébresszem. Mégis, érintésemre nyújtózkodott egyet, majd angyali mosollyal ... a másik oldalára fordult.
Álmodott éppen.
Hanyatt feküdtem, és miközben a plafonon a repedt vaskályha lángjainak táncát figyeltem, elbambultam. Gondolatban messze jártam. Szinte repültem a világ fölött, arcomon éreztem a szél suhanását, hallottam amint odalent villamos csikordul a sineken, s a magasból figyeltem amint néhány késői gyalogos hazafelé botorkál.
- Mindenki pihenni tér - gondoltam, és igyekeztem úgy helyezkedni, hogy zsibbadt karomat kinyújthassam de mégse kelljen elengednem kedvesem vállát. Imádtam a testmelegét! Ha csak tehettem mindig olyan közel bújtam hozzá, hogy szinte összeolvadtunk. Lassan, nagyon lassan átcsúsztattam karomat a válla alatt, és átöleltem. Engedelmesen simult hozzám. Kezem szoptatástól megereszkedett gyönyörű mellén pihent. Másikkal magunkra húztam a paplant, és hallgattam egyenletes szuszogását.
 - Imádom! - hallottam saját gondolatomat valahonnan mélyről. - Imádom! - hallottam hangomat, majd megint, és újra, egyre távolabbról...

- Mennem kell-suttogta, és ajkát fülemen éreztem egy pillanatra. - Mennem kell, mert ma nyilt napunk lesz, és szeretnék elsőnek beérni.
 A zajokból "láttam" amint még gondosan megigazitja rajtam a takarót, majd menet közben kapja magára kabátját, felkapja táskáját, és egy másodperc múlva a zár kattant a bejárati ajtón. Még hallottam egyre halkuló lépteit a lépcsőkön lefelé.
- Igazságtalan az élet! - morogtam magamban, - Most egyedül kell tovább aludnom helyette is...

2 megjegyzés: