2016. március 24., csütörtök

Pipulka balladája

 A tévedések elkerülése végett, ez nem egy felülnézeti fotó!
Ez pedig talán egy facebookos hirdetés eredménye (is lehetne)




 ( Készült e nemes mű megrendelésre, Maszat-Pipulkának  nevettetésére. )


Elmondom énekét
Maszat Pipulkának
ki igaz hű leánya
széles e hazának.

Egyszer ez Pipulka
ki tudja, hogy miért,
sziklamászásra
adta csinos fejét.

Olthatatlan vágya
szenvedéllyé dagadt,
Maszat Pipulkára
e kórság  ráragadt.

Kereste is módját
kivel is tehetné,
de nem lelé párját
ki ebben követné.

Haj! Nem lelé párját
társát csak nem lelé!

De a sziklamászás
páros cselekmény,
egyedül művelni
nem épp jó lelemény!

Megvette kötelét
mi kell a mászásra,
társ nélkül feltette
szépen a padlásra.

Maszat Pipulka
kiállt az udvarra
ott várta a csudát
kezeit  kitárva.

De biza az nem jött
váratott magára
Szomorúan nézett
ezért a világra.

Haj! Szomorúan nézett,
társát nem találta.

Pipulka a búját
igencsak elunta,
országos bánatát
Facebookjára írta.

Lássatok csudát
ezután mi történt,
mind aki olvasta
jelentkezett tüstént!

Nincsen bánat többé
nincsen bú azóta,
boldogságban úszik
szép Maszat Pipulka!

Haj! Boldogságban úszik,
facebookos Pipulka!


:-) :-) :-)










15 megjegyzés:

Andrea írta...

Aranyos, mosolyogtatós írás Maszat Pipulkáról...)

Katici írta...

Hát ez nagyon tetszik!!! :)))
Reméljük úgy is marad, hogy boldogságban úszik, mert ha valaki, Ő megérdemli a boldogságot, (meg azt is, hogy balladát írjanak róla :))

pipulka írta...

Betojok!!!! :-DD Még sose írtak rólam balladát. Bár én igaziból haikut rendeltem, csak azt mondtad az nem illik a te szószátyárságodhoz. :-)
Akkor mostan ki kell tennem a fb-ra, hogy mászótársat keresek?

Vénember írta...

Be ne tojj, mert az egy másik műfaj témája lehet! Elsőre azt kérdezted, hogy "rólam mikor írsz egy balladát?" A haiku csak azután jött szóba. Aztán fél ötkor felébredtem, és nem tudtam visszaaludni. Gondoltam megénekellek! :-) Hát ennyi a nagy történet.
Pussz!

chanson írta...

Ez nagyon jó lett. :-)
Esetleg végig "haikuzhatnád" a társaságot... :-)

Vénember írta...

Ha IQ-m lenne... :-)

Kincse írta...

Milyen jó egyeseknek, megéneklik! :)
Nagy dolog ám ez, örök emlék.

Vénember írta...

sürgősen!

Vénember írta...

Falvédőn kivarrva jól is mutathatna! :-)

Kincse írta...

Mindenkinek van egy kis szőttese, arra ráhímezték egész biztosan. :)

Andrea írta...

Mármint Maszat Pipulka, vagy a ballada szövege?))DD

Vénember írta...

Jaj!

pipulka írta...

Falvédőn kivarrva is jól mutatok, ezt garantálom. :-)
A ballada csak a haiku után merült fel, mikor azt mondtad a haiku túl rövid. Akkor ajánlottam fel a balladát. :-D

Vénember írta...

Hát vitába szállhatok én egy gyönyörű, és okos nővel? Hát ellensége vagyok én önmagamnak? NEM!
És ezt nem vitaként mondom.

pipulka írta...

Nocsak már kép is került? Még jó, hogy mondtad, hogy nem felülnézet! :-D
Igaz, nem a felhívás eredménye, de nagyon jóóóó volt. Most várhatok megint, mikor lesz újra.