2015. december 2., szerda

Stat

Juditot olvasva eszembe jutott a statisztika. Már régen nem néztem bele. Nem volt fontos. Most sem az igazán, de kíváncsi lettem.
Mit mondhatnék? Nagyon érdekes, elgondolkodtató dolgokat tapasztaltam. Többek között, hogy a leggyakoribb olvasóm soha nem jelzi a látogatását. Csak olvas. És az is érdekes, hogy sok ilyen van még de őket nem ismerem, vagy legalábbis nem ismerem fel.
Meglepődtem továbbá azon, hogy sok olyan országból is érdeklődnek amikre nem számítottam. Ilyen például Oroszország, Portugália, Új-Zéland stb. Persze ezek az adatok nem biztosak, de mégis.
Mindenesetre a legelső gondolatom a tisztelet volt. Köszönöm minden olvasómnak az érdeklődést! Igazán jólesett, hogy sokan vagytok akiket érdekel, (valamiért) hogy miket írok itt össze! Az is meglepő,  hogy sok számomra ismeretlen van köztetek. Legalábbis nagyobbak a számadatok mint az ismerőseim száma. Nem bánnám, ha néha-néha pár szóval jeleznétek létezéseteket. Persze ez nem kötelező!  Én azért írok, mert ki kell mondanom a gondolataimat valamilyen formában. Eleinte úgy gondoltam, hogy itt minden következmény nélkül, a kötelező alakoskodás nélkül (ami beszövi világunkat) megtehetem ezt. Most azt érzem, hogy bizonyos felelősséggel tartozom. Felelősséggel azok iránt akik veszik a fáradságot, és érdeklődnek itt nálam. Nehéz a szívem, de ki kell jelentenem, hogy nem biztos, hogy mindig tetszeni fog amiket összehordok. Mert továbbra sem azért írok! Nekem nem az a célom, hogy híveket toborozzak. És nem akarok sem megtéríteni, sem megváltoztatni senkit. Egyszerűen ki kell magamból írnom az indulataimat. Akármilyenek is azok, és akár barátokat, akár ellenségeket szerzek azzal. Kell, hát írok.
De hálás vagyok (így utólag) hogy olvassátok!
Köszönöm Nektek!

14 megjegyzés:

Margit Halpern írta...

Talán éppen az a legjobb, hogy elsősorban önmagának ír. Az olyan nap, amikor újabb bejegyzése vár, máris jól indul. Egyszóval sikerült híveként toboroznia, ha akarta, ha nem.
Azért eztán is valószínűleg jóval ritkábban fogok írni, mint olvasni, ha egyáltalán. Nekem nagyon lassan megy az írás, mindig találok valami nekem nem tetszőt, amin javítani kell, nem erre születtem.
(A magázás pedig nem távolságtartás, a páromat is kitartóan magázom már több, mint negyven éve.)

Vénember írta...

Ezen a magázódáson nem vagyok megütközve. Életem során sok hasonlót tapasztaltam. Főleg az előző generációra volt jellemző, de ott is csak bizonyos körökben. Volt egy kedves rokon házaspár akik keresztbe tegeződtek. A férj magázott, az asszony tegezte.
"- Hová tetted Attikám?
- Ott találja Pirinyókám ahová tette! "
Nekem tetszik, bár én világ életemben a tegezés híve voltam. Ezt talán az is megerősítette bennem, hogy pl. a szüleimet a feleségem előbb tegezte mint én. S amikor már "lehetett" akkor is nagyon nehezen ment. A magázódást tettem felelőssé abban, hogy soha nem tudtam olyan közel kerülni hozzájuk mint szerettem volna. Az írásról meg annyit, hogy én diszgráfiásnak indultam. Csak édesanyám kitartó türelmének köszönhetem, hogy egyáltalán megtanultam írni. Kicsit átestem a lovon.,, :-) De pl. mai napig keverem a zöngés-zöngétlen párokat ha sietek. Ezért nem sietve írok inkább, bár ha elkezdem, akkor megszűnik körülöttem a világ, és addig "nyomom" míg el nem fogy a mondanivalóm. Az pedig az olvasók szerencséje, hogy nem mindent teszek ki a NET-re... A feleségemet tegezem. Még ma is ha hozzá beszélek, bár tizenkét éve már csak én hallom a választ...

pipulka írta...

A felsorolt helyekről hozzám is járnak, meg is lepődtem rendesen. És a leggyakoribb látogatóm eddig egyetlen egyszer kommentelt. De legalább én tudom ki az. :-)

Margit Halpern írta...

Nálunk a párom tegez engem. Én valamiért nagyon kedvelem a magázó formát.
Első munkahelyemen általános tegeződés uralkodott, egyetlen férfi volt, aki lehetőséget adott arra, hogy én döntsek, és természetesen a magázást választottam. Ő lett a csoportvezetőm. A munkánk során többször vitába keveredtünk és én, ha úgy gondolom, igazam van, azt egyre hevesebben védem. Egy ilyen alkalommal egyszerre felállt a következőket mondva: Elmegyek, szerzek valami italt, hogy pertut ihassunk. mert pillanatokon belül azt fogja mondani "Maga marha", és azért a "Te hülye" jóval kedvesebben hangzik.

Katici írta...

Magunknak írunk, de azért tényleg jólesik az érdeklődés. Nem tagadom, én mindig megnézem a statisztikát, és ha sok új látogatót látok, meg is ijedek egy picit....persze örülök is :)
Tetszik az a gondolatmenet, hogy: "Eleinte úgy gondoltam, hogy... Most azt érzem, hogy bizonyos felelősséggel tartozom. "
Igen!

Vénember írta...

Az ember magának kezd írni, s azután hirtelen azt érzi, hogy ennek hatása van másokra. Valóban ijesztő ha jól meggondolom. Tiszta szerencse, hogy nem vagyok ijedős. :-)

Katici írta...

:)

Norci írta...

Kedves Gábor ! Régóta és szívesen olvasgatlak. Igaz Te nem tudsz róla, én mégis, mint régi, kedves ismerőshöz nézek be-be hozzád. Kedvelem a verseid, a fotóid, a főzős dolgaid és persze az írásaid, véleményed a világról.

Norci írta...

Igazából azt sem biztos, hogy szeretném, hogy kirakd amit írtam .Csak annyi, hogy tudd itt van egy, az olvasóid közül.

Vénember írta...

Köszönöm! :-)

csillag írta...

Én a Chanson oldaláról szoktam néha idevetődni, s ittragadni:)


(Amúgy a statisztikáknak nem kell mindig hinni. Van ott fenn, az oldal legtetején egy olyan gomb, hogy "Next blog", s ha oda kattintunk, akkor sok blogot "meglátogatunk", anélkül, hogy ott maradnánk.
De persze, mindenkinek vannak "zug-olvasói" is :) )

aranyos fodorka írta...

Pipulkától tévedtem ide...és azt hiszem, itt is maradok....

Vénember írta...

Köszöntelek benneteket! Gyertek, maradjatok kedvetek szerint!
Enyém a megtiszteltetés. :-)

roza lovas írta...

Kedves "Venember" ! En is Pipulkanal talaltam a blogodra,eleg regota olvasom es szeretem. Most hosszu ido utan ujra itt vagyok, ilyenkor bepotolom a lemaradast :). Meg soha nem irtam neked, de ritkan szoktam irni mas blogokhoz is, en csak itt vagyok veletek, mert erdekel mi tortenik az eletetekben , egyutt sirok es egyutt nevetek mindannyiotokkal. Szeretlek titeket, ennyi.. Udvozlettel Roza