2015. december 20., vasárnap

Nincs magyagyarázat 3

Amikor először találkoztam vele akkor még a nővérem évfolyamtársa volt az egyetemen. Mosolygónak hívták. Az én beteges névmemóriámmal csak azért tudtam megjegyezni, mert ha valakire a "nomen est omen" nem vonatkozik az ő.
Másodszor egy békéscsabai bulimeccsen futottunk össze ami a helyi Meteorológiai Obszervatórium, és a Földrajztudományi Kutatóintézet dolgozói között dúlt. Azt hiszem, a társaságban csak ő meg én nem tudtunk focizni. De azért nyomtuk neki rendesen. Még gólt is rúgtam! Nos ezen a meccsen nem is beszélgettem vele, csak konstatáltam, hogy őt ismerem régebbről.
A harmadik találkozásunk volt az amit soha nem felejtek el. Azaz nem is a találkozást, hanem ami utána történt. Egy évtized után Egerben futottam össze vele a főiskola lépcsőjén. (Akkor talán már Dr. Mosolygó volt a neve, de most nem ez a lényeg. Az idő múlik végülis...) Úgy botlottunk egymásba, mint ha tegnap találkoztunk volna. Beszélgettünk kicsit, megbeszéltük, hogy hogyan kerültünk már megint egymás közelébe. Aztán mentünk a dolgunkra.
Én akkoriban Terpesen éltem családommal. Erről az emberről a feleségem soha nem is hallott. Fogalma nem lehetett, hogy van egy ilyen nevű alig-alig ismerősöm. Szóval amikor a nap végén dolgom végeztével hazaértem az Úr háta mögé, Ő azzal a kérdéssel fogadott, hogy:
- Mit beszélgettél azzal a Mosolygóval vagy kivel? - És nagyon furcsa érdeklődő tekintettel várta a választ. Azt mesélte, hogy egész nap az járt a fejében miközben otthoni munkáját végezte, hogy mosolygó,... mosolygó s egyszer csak beugrott neki, hogy ez egy név. Mosolygó. Mivel ő ilyen nevűről még csak nem is hallott soha, egyből tudta (TUDTA) hogy én beszélgettem vele aznap.


Magyarázat?
Nincs.



.-.



Más:
Egy alkalommal a nagyobbik lányomat meglátogatta későbbi férje. Akkor járt nálunk tán harmadszor. Együtt karácsonyoztunk. Nagyon kellemes ember, szerettük (szeretem) is rendesen Igazi családcentrikus, intelligens és magasan művelt ember. Amikor éppen le tudta venni a szemét a lányomról, akkor rengeteget szórakoztunk, társasjátékoztunk együtt. Az egyik játékban három kockát kellett egyszerre dobni, s annak eredményeként mehetett tovább a játék. Amikor a vőjelöltem következett, és eldobta a kockákat, azok még gurultak amikor a kedvesem kimondta: 
- Kilenc.
Mindenki döbbenetére amikor megálltak a kockák az eredmény stimmelt. Nevettünk. A következő alkalommal amikor megint a vőm dobott, a dolog megismétlődött. És még néhányszor, mire a fiú nagyon bizonytalanul kijelentette, hogy kezd félni. Kérdezte, hogy mi ez, de csak annyi választ kapott, hogy:
- Én sem értem, de tudom amikor dobsz.
Aztán próbálgatták addig ezt a játékot míg egyszer-kétszer az eredmény nem stimmelt.
- Mi történt? - kérdezte a fiú.
- Fáradok. - mosolyogta kedvesem, és befejezte a játékot.
Mindenki megnyugodott, de nekem azóta is gyanús az a fáradtság...

Nincs magyarázat. 
Már csak azért sincs, mert a túlvilágról azóta is rengeteg üzenetet kapok Tőle, de nem nagyon merek kérdezni. 
Félek, válaszolna...



6 megjegyzés:

Vénember írta...

"Tovább is van. Mondjam még?"

Orsi írta...

Várom...

Vénember írta...

Küldtem. Csak meg ne unjátok! :-)

pipulka írta...

De miért nem mersz kérdezni?

Vénember írta...

Mert sejtem a választ, és a látszat ellenére én nem vagyok ám olyan határozott...

Andrea írta...

uh, ez azért nem semmi!)