2015. október 14., szerda

Bio Puzzle

Csak néhány vevő lézengett a boltban amikor bevásárlólistámat olvasgatva a baromfipulthoz értem. A pult mögött egy szimpatikus, de mosolytalan hölgy pakolgatta az árut.
- Mit parancsol? - kérdezte. Az jutott eszembe, hogy parancsolni semmit, de kérni annál többet szeretnék. Uralkodtam magamon, és nem adtam hangot a gondolataimnak. Akkor még nem...
- Csirke alkatrészeket szeretnék vásárolni. - feleltem, s máris adódott a folytatás...
- Mégpedig? - nézett rám gyanakvóan a hölgy.
- Négy szárnyat kérek.- Figyeltem, ahogy kifordít egy nylon zacsit, és azt kesztyűnek használva pakolni kezdi az árut. Gyakorlott mozdulattal emelte fel két sarkánál fogva a tasakot, majd maga felé lendítve kettőt csavart rajta, végül csomót kötött rá.
- Mégvalamit? - nézett rám készségesen.
- Igen. Kérek még két csirkenyakat, négy kaparót, (tudja, a csirkeláb körmökkel) négy combot...
- Májat is szeretne? - érdeklődött kíváncsian az eladó.
- Szívet, zúzát is kérek két-két darabot.
A hölgy pakolt, csak pakolt, és csak néha nézett rám közben. Arcán eluralkodott valami ördögi mosoly, amikor megjegyeztem, hogy:
- Holnap összerakok otthon két csirkét. Ez egy új játék nyugaton. Bio- puzzle a neve. Ha működik a dolog, egy idő után tojásért már nem is akarok jönni.
Nehéz lenne leírni azt a hangot amit a pult túloldalán álló hölgy adott ki magából miközben a kitörni akaró nevetését fojtotta vissza. Szó nélkül nyújtotta át a csomagot, de akkor már akkora mosoly volt az arcán, amekkora csak éppen, hogy ráfért.
- Köszönöm! - búcsúztam, s még mielőtt szóhoz jutott volna, angolosan távoztam fapofával a pénztár felé.
Egy pasi állt előttem. Ránézésre semmi különös, de az a szag! Olyan igazi régen (vagy sohasem) mosdott penetráns pézsmaillat. Szegény pénztárosnő nem győzött hátrálni, és sietősre vette a fizettetést. Levegőt sem véve hadarta a végösszeget. A pasi fizetett, a hölgy méla undorral fogta meg a pénzt.
Közben pár másodperc várakozás után kipakoltam a holmimat. Csirke anatómiai gyűjtemény, egy főzőtök, egy csokor kapor. A pénztárosnő most először vett egy nagy levegőt az előző vásárló után, majd amikor a kaprot tette arrébb felsóhajtott:
- De jó illata van!
Kihúztam magam, felemeltem a bal karomat, mélyet szippantottam alóla, majd büszkén kivágtam:
- Ugye? Tegnap fürödtem!!! " Oldspice tusfürdő. A karom, meg a hasaaaam"...
Egy darabig egyedül álltam a pénztárpultnál. Csak a fagyihűtő halk zümmögése adott némi zenei aláfestést a hangulathoz. Akár ki is pakolhattam volna a kasszát olyan messzire futott a pénztárosnő. Kb. két percig vidultak a csirkeosztály tündérkéjével együtt mire újra munkaképessége csúcsára ért.
- Köszönjük a vásárlást! - búcsúzott nevetve amikor távozni készültem.
- Én köszönöm a lehetőséget! - válaszoltam mint ha csak egy tévéinterjúban vettem volna részt.
- Szeretek itt vásárolni. Olyan kellemesen búgnak errefelé a fagyasztók.
És valóban...

2 megjegyzés:

  1. Neked se kell marhaságért a szomszédba menni! :-D Tök jó, ha feldobják ilyesmivel az ember napját. Én is sokszor gondolom, milyen monoton lehet egy nagyobb árudában az ilyen meló, és milyen jól eshet nekik egy kedves szó. Kis faluban más, itt piros kislábasban viszi a szomszéd néni a töltöttkáposztát a pénztáros lánynak, miután előző nap felsóhajtott, mennyire enne. :-)

    VálaszTörlés