A legjobbak sem tökéletesek. Ők is tudnak gyengék, elesettek, hazugok, sőt akár gonoszak is lenni. Nekik sem könnyebb az életük. Marhatja a szívüket irigység, féltékenység, bánat, düh, és kételkedés. Lehetnek önhittek, tudálékosak, de még rosszindulatúak is.
Akkor miért is ők a legjobbak? Mert úgy élnek, hogy ezek a tulajdonságok soha ne uralkodhassanak el rajtuk.
Ha mégis, akkor senki ne szerezzen tudomást erről...
A két dolog majdnem ugyanaz...
5 megjegyzés:
Ez bizony így van... sokszor mennyire érzem.
Jó volt tovább gondolni a gondolatodat! :-)
Semelyikünk nem tökéletes. És még aki úgy él, néha azon is eluralkodnak dolgok.
Egyszer régen voltam egy csodás túrán a Fogarasi Havasokban. Hol az egyikünk, hol a másikunk dőlt ki valamiért. Volt kinek nehéz volt a cucc, volt ki egy irtó meredek részen bepánikolt, pedig amúgy nagyon vagány, volt kit a hirtelen magasságnövekedés viselt meg. Vannak helyzetek, amiket nem tudunk kezelni, eltitkolni, bármennyire szeretnénk. Ezen a túrán a titok nyitja az volt, hogy a többi átvett a cuccokból, kézenfogta a pánikolót, és hagyta pihenni a megviseltet.
Olyan úgy sincs, hogy soha senki nem szerez tudomást a gyengeségeinkről. És szerintem nem is érdemes titkolni.
Egyedül nem megy! Bizony. Együtt minden sokkal könnyebb. Arról nem is beszélve, hogy ha egyedül lennék a világon, mi értelme lenne, hogy én vagyok a legjobb? (pedig akkor senki sem vonhatná kétségbe!)
Gyagya vagy te Vénember! :-D
Büszkén vállalom! A Te tolladból ez nem kis dicséret! :-)
Megjegyzés küldése