Van az úgy, hogy az ember csak tesz-vesz az életében, barangol, teszi a dolgát, és már-már kezdi magát egészen jól érezni a bőrében, amikor becsap a ménkű! Ez a ménkű általában nem az égi eredetű meteorológiából ismert fizikai jelenség, hanem egy másik ember képében ölt alakot. Bárcsak ne tenné! Mert az igazi ménkű elkerülhető. Megfelelő ismeretek birtokában, és megfelelő óvatossággal egészen minimálisra csökkenthető az ütőképessége. Szemben az emberarcú ménkűvel, aki akkor vág nyakon amikor egyáltalán nem számítasz rá. És ez a nyakleves fájdalmas. Nem a fizikai valója, hanem az a lelki sérülés amit maga után hagy. Mert ha mondjuk egy olyan "ménkű" hagy cserben amikor éppen a legnagyobb szükséged lenne rá akiről ezt nem feltételezted volna, az mindent visz. Viszi a nyugalmadat, a kiszámíthatóságot, a boldogságot, romba tudja dönteni az önbizalmadat, és még sok hasonló pajkosságot tud.
Aztán az ember első indulatában nem érez mást, csak a frusztráció dühét. Dühös az egész világra, és benne arra az "emberarcúra" aki éppen most bizonyította be, hogy nem akar méltó lenni a belé fektetett bizalomra. Még nagyobb károkat tud okozni, amikor magyarázatokat ís fűz a dologhoz, és ráadásul még ő tetszeleg a megbántottság szerepében. Persze nem is ez a lényeg.
A lényeget az ember akkor látja amikor már aludt rá egyet. Olyankor egészen más képet fest a dolog. Nyugodtan átgondolva mindezt akár úgy is értékelheti, hogy kapott az élettől ismét egy nagyon fontos leckét. Tehát végeredményben egészen jól járt. Ha mindezt el is hiszi, akkor még akár hálás is lehet a "ménkűarcú" embernek. Bár hálásról ezesetben szó sem esett...
Van az úgy, hogy akkor lát jobban az ember, amikor becsukja a szemét. Kinyújtott karokkal keresi a másikat, és csak sokára jön rá, hogy nem itt kell keresni. Ha rá akar találni, akkor érte kell menni. Csak semmi magyarázkodás! Csak egy baráti beszélgetés, és az adott, és kapott sebek hamarabb gyógyulnak mint a soha el nem varrott szálak nyomai.
Van az úgy, hogy az ember úgy tanul, hogy közben még saját magát is át tudja értékelni.
Meg a kapcsolatát.
Aztán csak tesz-vesz az életében, barangol, teszi a dolgát, és már-már kezdi magát egészen jól érezni a bőrében amikor...
1 megjegyzés:
Milyen érdekes, ez valami természetes dolog az ember életében?
Megtapasztaltam már én is, de nem is számolom, mert mintha elkerülhetetlen lenne.
Megjegyzés küldése