2015. június 4., csütörtök

Gyuszi hopp!

Kukkoltam egy jót. Azaz kettőt is, mert tegnap is, és ma is egyet. A tegnapi lány könnyen adta magát. Belépett a fiú életébe, körülnézett, bekukkantott minden sarokba, de nem ismerkedhetett sokáig a környezettel, mert a fiú csendesen mögé került, majd hirtelen elkapta, és magáévá tette.
A dolog hirtelen történt. A lány még fel sem ocsúdott egészen amikor a fiú már régen messze járt. Valahol a hatalmas álomvilágban lebegett boldog kimerülten. Horkolását az égiek hallották csak...
Aztán ma ugyanott álltam a tegnapi kukkolóponton, és figyeltem a fiú készülődését. Figyeltem ahogyan rutinosan előkészíti a terepet. Aztán megérkezett a mai lány. Semmiben nem hasonlított a tegnapihoz. Izgatott volt. Minden idegszálával készült az elkövetkező aktusra. Olyannyira, hogy nem várt a fiú kezdeményezésére. Egyszerűen lerohanta, és bemutatót tartott neki, hogy ha eddig nem tudta volna, most megtanulhatja mi a dolga ilyen esetekben. Aztán persze megadta magát sorsának. A sors ezúttal a fiú képében teljesült be rajta aki szokatlanul hosszan élvezte a pillanatot. 
Legalább három másodpercig. Ahogy ez már csak a nyulaknál lenni szokott...

2 megjegyzés:

  1. Ha-ha-ha! Kobak mindig röhögött a fiú nyulakon, hogy bum-bum-bum, aztán már oldalra le is dőlnek a lány nyúlról. Fő a gyorsaság!

    VálaszTörlés
  2. Bizonybizony! Nem éppen az odaadó kedves babusgatásukról híresek a bakok. De milyen fontos dolog a gyerekeknek ezt (többek között) látniuk! Rengeteget tanulnak az életről. Megtanulhatják a dolgok rendjét, a miértjét, a viselkedési alapnormákat. Mindezt természetes módon, magától értetődően. Többek között ezért is sokkal életrevalóbbak a falusi gyerekek. (bár a mai faluban már egyre kevesebb az állattartó sajnos)

    VálaszTörlés