Variációk

Arcomat a szél fújja, fejem felett felhők tornyosulnak,

az óceán a bőrömbe bújik, gerincemen borzongás futkároz.
Csak bámulom minduntalan újra, hullámai mindjárt rám borulnak,

a vízpermet fejemre hullik, s én a világot ölelem át most...

Arcomat a szél fújja, fejem felett felhők tornyosulnak,

csak bámulom minduntalan újra, hullámai mindjárt rám borulnak.
Az óceán a bőrömbe bújik, gerincemen borzongás futkároz.

a vízpermet fejemre hullik, s én a világot ölelem át most...

Bevésődés

És eljött a pillanat, amikor az újszülött fiú mélyen anyja szemébe nézett, és megállapította magában, hogy:
" Na ő az akinek a hangját hallottam, éreztem hangulatát, aki táplált eddig is, s aki óvott mindentől. Ő az akire annyira kíváncsi voltam már! És most is itt van velem."

Miért?

A fontos napokon sosem tudom reggelig kialudni magamat. Négykor kidob az ágy...

Nem semmi dolog

Nem semmi dolog kétszeres nagyapának lenni!
Már az első unokám is maga a boldogság. Minden vonzatával együtt. A születése körüli bonyodalmaktól kezdve a közel tízéves nagylányságig eltelt idő minden történése megerősítette bennem az érzést: Boldog vagyok.
Boldoggá tesz a tudat, hogy részem lehetett benne. És itt nem csak a felmenőségem "jelentőségére" gondolok, hanem arra a rengeteg apró, vagy nagyobb élményre amik közelebb hoztak minket egymáshoz. Unokát a nagyapjához, apát a lányához-vejéhez, s annak családjához.
Legszebb pillanataim azok melyekben felidézem a kicsi karok ölelését amint a nyakamba csimpaszkodik, és fülembe súgja: "Papi!" Olyankor kap értelmet minden ami idáig vezetett. És alig várom hogy újra érinthessem, újra a közelemben érezhessem, és újra elhihessem, hogy ez örökké tart...
És most megérkezett a második. De csak sorban az. Mert bármilyen furcsa is, semmivel nem kisebb az öröm, a szeretet foka, csak egészen más. Más történet, más emberek, más érzés, de semmivel nem kisebb. Ez is úgy indult mint az első. Nem sima eset volt. Rengeteg fájdalom, szenvedés, szeretet, várakozás előzte meg. De végül mindent kárpótolt az érkezése. Könnyen született. Már ha lehet ilyen jelzőt használni egy születésre. Őt ugyan erről nem faggatta még senki, de elnézve  gyönyörű vonásait, kisimult arcát, formás testét, olyan nagyon nem szenvedte meg azt az utat az anyaméhből a nagybetűsbe. És most itt van! Nyugodt baba. Eszik, alszik, néha kommunikál kicsit, mosolyt varázsol az arcokra, szóval teszi a dolgát ahogy illik. Van!
Szóval nem semmi dolog kétszeres nagyapának lenni, én mondom! Egészen más mint apának lenni volt amikor lányaim érkeztek. Egészen más. Másként szép, és másként nehéz. Olyan ez mint amikor valakit a magasban látok egy veszélyes ponton állni. Elfog a félelem, és szeretnék a helyében lenni, mert ha én állok ott, az nem félelmetes nekem. Amikor én voltam AZ APA, akkor enyém volt az öröm, és enyém a szülői felelősség is. Most "csak" az öröm az enyém. Minden felelősség nélkül. Pedig de szívesen venném le a majd ezután következő sok terhet, felelősséget a szülők válláról! Hiszen nekem már van ebben tapasztalatom. De azután azzal nyugtatom magam, hogy most ők következnek. Ezek a nehézségek majd nekik teszik széppé az életet. Még ha kemény is lesz olykor. Ez az élet rendje. Nekem, a "Papinak" pedig marad a kibic szerepe. És csak remélhetem, hogy hamarosan eljön az az idő is amikor majd a kisebbik is a fülembe súgja titkait. Lesz még olyan amikor csak ketten leszünk, és én megtaníthatom minden "csibészségre". Mert igazából ez a "Papik" sorsa, szerepe az unokák életében. Olyan ismereteket, olyan szeretetet adni az unokáknak, amiket csak tőlük kaphat meg "az a gyerek"
Nos ezért mondom: Nem semmi dolog kétszeres nagyapának lenni!

Máté

Jan. 22.-én 20-15-kor 3640 g súllyal, 60 cm testhosszal megszületett Máté, a második unokám.

Boldog vagyok.

Medvebőr

Míg golyód nem lyuggatta, 

s lábad nem taposta szőrét,

míg tetemét  kutyád nem ugatta

ne áruld a málnavadász bőrét!

Ha  trófeáddal hencegni szeretnél,

fogj inkább egy bálnát,

Ez a medve nem a te szerencséd 

ha előre ittad áldomását!

hajnal

Ez az a hajnal amikor minden évben felébredek korán. Csak bámulom a plafont, s külvilág neszeire próbálok visszaaludni, de nem sikerül. Nem sikerül, mert ezen a hajnalon minden évben fokozottan törnek fel az emlékek. Újraélem gondolatban azt az igazán hosszú, és szép időszakot, azokat a felülírhatatlan pillanatokat, és mindent amit Tőle kaptam. Szeretetet, szerelmet, támogatást, összetartozást, hitet, reményt, családot...
Ezeken a hajnali töprengéseken úgy érzem, nem érdemeltem ennyi jót. Foglalkoztat a kérdés: Vajon Ő mit kapott tőlem "cserébe"? Aztán általában azzal áltatom magam, hogy nem maradtak elvarratlan szálak, hogy nem maradt érzelmi adósság, s hogy nincs miért bocsánatot kérnem tőle most már, amikor amúgy is lehetetlen lenne. Csak azt bánom, hogy életében talán nem elégszer köszöntem meg mindazt a sok jót amit kaptam Tőle.
Gondolataimra a plafon szokott reagálni. Árnyak, később fények suhannak át a szobán. Bizonytalan eredetűek. Sok esetben nem is tudom, valóság-e vagy csak a képzeletem játéka. Talán azok a fények térnek vissza ilyenkor a szobám falán, amiket akkor, azon a hajnalon nem is tudtam felfogni. Egy autó állt be az udvarba. Mentősök beszédfoszlányait hallom, érzem ahogy a hideg futkároz a hátamon, ahogy minden idegszálam tiltakozik a valóság ellen, de hiába.
Valaki azzal vigasztalt akkor, hogy majd az idő segít.
Ki kell ábrándítsalak benneteket! Az érzések nem múlnak el soha! Sem a szeretet, sem a hála, sem a fájdalom.
De jól van ez így. Ezektől lettünk azok akik vagyunk. Belénk épültek.
Csak a fények, árnyak gyarapodtak, s gyarapodnak azóta is szüntelen azon a " hajnali plafonon". Felsorakoznak oda az azóta egyre erősödő új valóság villanásai, Amikért, akikért érdemes maradni. Érdemes folytatni. Szeretteim. Anyám, lányaim, unoká(i)m, és mindenki aki szeret, és akiket szerethetek.
Ez a hajnal semmiben nem különbözik a többitől. Talán másnak nem is mond semmit. De nekem segít ébren tartanom emlékeimet.
Aztán felkel a Nap.

Valami ötlet?

Kinek van esetleg valami ötlete, hogyan lehet megélni 

ma Magyarországon havi 19995 Ft-ból?

Ennyi...

Meteorológiai jelentés

Eső mosta az éjjeli tájat,

szél szárítja a reggeli világot.

Csak egy ittfelejtett pocsolyán

csillan a téli Nap tétován...

Anyácska

Talán nem is emlékszel már, milyen volt amikor Te voltál olyan édes "Kismaszat".

Az volt a legszebb kapcsolat amikor marokra fogtad egy ujjamat,

és úgy sétáltunk kéz a kézben, belefeledkezve a boldogságba egészen.

Talán nem is emlékszel már, milyen volt amikor arcod kipirulva

első igaz szerelmedről meséltél szinte dalolva.

Még a lábad is reszketett a boldogságtól, s én a háttérbe olvadtam e ragyogástól.

Talán nem is emlékszel már, milyen volt, hisz mindez már olyan távol,

egészen más képed van ma már arról a rég letűnt világról.

Anyácskád az égből óvja minden lépted,  így segít boldog anyává lenni Téged.