2014. május 1., csütörtök

Sörvirsli

Reggel már arra ébredtem, hogy az utcán az ablakom alatt elvonult egy rezesbanda, és nagyban gyakorolta a repertoárt. Munkásdalok, indulók recsegtek, a madarak ijedten röppentek fel a szemközti ház tetejére, és onnan nézegettek lefelé kíváncsian, hogy ugyan mi ütött ma az emberekbe?
Azok meg mint felbolydult méhkas, mindenfelé kirajzottak házaikból, és egyirányba indultak. A nagy gyülekezőhelyre. Ott aztán hangos zsibongással csoportokká szerveződtek. Ez volt az a nap, amikor az ég is hagyományosan minden évben "beleadott apait-anyait" és harminc fok fölé zavarta a hőmérők higanyszálát. Az emberek mit sem törődve a kánikulával, egyre izgatottabban várták az ünnepi felvonulás kezdetét. Egymást figyelték, s eközben sokan már arról is megfeledkeztek, hogy a mai, egy "kötelező ünnep". Lassan átvették a felfokozott hangulatot, és fokozódó jókedvvel toporogtak a folyamatosan gyarapodó tömegben. Munkahelyek szerint gyülekeztek. Valaki ott elöl tudta a forgatókönyvet, és ő rendezte őket kijelölt helyeikre. Aztán felharsant a a zene. A "hangosból" dőlt a muzsika, és a lelkesítő szövegek. Akármerre jártam a városban, mindenütt egyformán hallatszott, hogy kik vonulnak éppen a tribün előtt. A hangos mindenről jólinformált volt. Tudta az üzem adatait, teljesítményüket, azt, hogy hogy állnak éppen az ötéves terv megvalósításával, név szerint említette a legjobbakat, majd egy kis zene után rátért a következő csoport méltatására.  Mire a tribün elé értek az emberek, mindenki beleélte magát a nemzetépítő munka hasznosságába. Büszkén húzták ki magukat, hadd lássa az érdeklődő tömeg, hogy itt bizony nem akárkik, hanem a szocializmust teljes odaadással építők vonulnak. És minden vonuló csapatnak voltak meglepetései a nézők számára. A tribünön álló városvezetők, pártvezetők, és sztahanovista kitüntetettek feldíszített teherautókból felröppenő galambcsapatokat, négyméteres munkásbábukat láthattak munkát imitálva hatalmas papírmasé üllőiken, vagy csak egyszerűen a munkájukra büszke boldog embereket, akik szinte már a szájukban érezték a sör, és a virsli ízét, amit a tribün mögötti téren osztogattak munkahelyek szerint a vonulóknak. Mert ez volt a csali! Mindenki ingyen ehetett, ihatott. Ingyen! Senki nem gondolta át akkor, hogy milyen sokba is kerül neki ez az "ingyen".
Én magam is ott sertepertéltem iskolatársaimmal együtt, vagy szüleim munkahelye körül. Ha lehetett, akkor mindkettejükénél. Büszkén kihúztam magamat, és TUDTAM, hogy MINDENKI az én vadonatúj piros nyakkendőmet bámulja, amit előtte nemsokkal kötöttek nyakamba. A zene harsogott a hangosból, s a felvonulás után egy hatalmas káoszba rendeződött tömegben boldogan vegyültem én is. 
Csak nagysokára kezdett alábbhagyni a majális lendülete. Egyre több "fáradt bácsit" támogatott hazafelé élete párja, akik még ekkor is a mozgalmi dalok, vagy egyebek hatása alatt álltak. Vagy imbolyogtak. S ahogy halkult a zenebona, úgy fogyott a tömeg. Ami utánuk maradt azt úgy lehet egyszerűen nevezni, hogy rendetlenség. Mindenfelé púposra tömött szemetesek, és körülöttük halomban a már helyet nem találó szemét. Mustárnyomokkal, és zsírfoltokkal ékeskedő papírtálcák, kipukkadt lufik, horpadt rúzsfoltos papírpoharak, színes papírszalagok hevertek költői hanyagságban. A nagy ünnep, a munka ünnepe múlóban volt. Az emberek többnyire hazafelé vették az irányt. Mások még beugrottak gyerekeikkel a Vidámparkba, vagy csak egyszerűen leterítettek egy plédet valahol kint a zöldben, és ellazultak.
Lassan a galambok is visszafoglalták élőhelyeiket. Serényen szedegették a morzsákat mindenfelé, és csak egy picit röppentek arrébb ha valaki megzavarta őket.
Ma is érzem annak a virslinek az ízét a számban. És a hozzá kapott "nagymálnáét" is. Csak az a piros nyakkendő nincs már sehol. Valahogy elkeveredett ebben a mai összevisszaságban...






6 megjegyzés:

boróka írta...

Ma mindenért fizetned kell! Részemről szerettem a beetetésnek ezt a módját. Most eszed nem eszed nem kapsz mást.

Vénember írta...

Gyerekként én is. Meg a hangulatát ma is...

pipulka írta...

Én nagyon szerettem gyerekként a felvonulásokat. Együtt apuval, anyuval kézenfogva, ingyen lufi, ingyen májusfa, amit haza is vihettem és otthon még sokáig játszottunk vele a barátokkal. Nem volt kényszer, örömmel mentünk
Viszont veled ellentétben, emlékszem esős május elsejére is, de ez nem zavart minket, csak a ruhánkat fogta be a vizes piros kreppapír. :-)

Vénember írta...

Nekem szakmám a meteorológia. Így emlékszem én is olyan évekre. De ezt az időszakot annak idején pont azért választották a munkások az ünnepüknek, mert a tapasztalat szerint ilyenkor már meleg volt mindig. Mondjuk, a mai viharokra biztosan nem számíthattak... :-)

pipulka írta...

Miért, ott vihar volt?

Vénember írta...

A vihar ( jégesővel kétszer is) a Balatonfelvidéken volt...