1.-
- Jónapot!
- Oszt? Vagy szoroz...
- ???
- Hámer csak úgy Jónapot...
- Jónapot!
- Kívánok! Azt akarom megkérdezni,...
- Jó!
- Ezt meg mire mondta?
- Amire maga kérte.
- Mire kértem én?
- Hát azt se tudja mire kérte?
- Na jónapot!
- Kívánok...
- ???
- Azt is na!
2.-
- Vanília, csokoládé!
- Örvendek! Én pedig Orbán Gábor.
- Na! Izé! Lesz egy vanília meg egy csokoládé.
- El tetszett már dönteni?
- Mit?
- Hát hogy most vásárlónak tetszik lenni, avagy jövendőmondónak?
3.-
- Napot!
- Kívánok...
- Vanília, csokoládé.
- Lesz?
- Most azt kellett volna mondani?
- Nem. A "kérek" varázsige sokkal a helyzethez illőbb lett volna.
- Maga most baszogat?
- Nem kérem. Én most éppen fagylaltot árulok...
4 megjegyzés:
Ez mennyire ismerős, és mennyire nem szerettem...
Nem tudom észrevetted-e már, de az emberekben van egy nagy adag mazochizmus. Ezt alátámasztja az a tény is, hogy mindezek ellenére (vagy éppen ezért!) ezek az emberek naponta betértek hozzám egy fagyira. Na meg egy kis "tartalmas" beszélgetésre. Méghozzá mosolyogva!
Márpedig mi ez ha nem mazochizmus? :-)
Vagy nem volt más fagyizó a környéken :D
Volt. Nem is akármilyen! De pár évvel később (engem igazolva) nyílt Rómában egy étterem, ahol szóról szóra ugyanezt kapta a vendég. Mindenbe belekötöttek. A vendégek meg élvezték, hogy nálam sokkal jobban megalázzák őket. Pl. "Otthon nincs mit zabálnod? Ok! De a padlóra ne köpködj, mert..."
Az az étterem ezzel világhírű lett. Sok hónapra előre kell bejelentkezni. Van, hogy évekkel is...
Van az emberekben némi mazochizmus. Én mondom!
Megjegyzés küldése