2014. január 20., hétfő

Felfedezések

Gyermekkoromban híres felfedező, feltaláló szerettem volna lenni. Ezért állandóan ostromoltam a felnőtteket vadabbnál vadabb ötleteimmel. Pl "feltaláltam" a félköríves vonatablakot, hogy ne kelljen lehúzni ha előre szeretnénk kilátni. Mert akkoriban ugye még ha lehúztam, hát bevágott a mozdony füstje, szikrája.  Aztán feltaláltam a vízben oldódó virslibőrt, hogy mire a kedvenc hentesárum megfő, addigra eltűnik a bőre, és nem kell egy fél virslit feláldoznom a meghámozása során. Ilyen, és ehhez hasonló találmányaimmal később sorra szembetalálkoztam mint megvalósult álmaimmal. Hogy amikor én ezeket "feltaláltam" már másvalaki régen alkalmazta őket? Igen! Lehet! De nekem sosem az volt a célom, hogy elsőként. Sosem a dolog anyagi vonzata vonzott. Megoldásra váró hatalmas problémákra kerestem a választ. És akkor még találtam.Ma is szeretnék felfedező lenni. Szeretném megtalálni azt a helyet, ahol egyszerű emberi életet lehet élni. Ahol ha valamit mondok, akkor nem kell másoknak hosszú, nehéz munkával ellenőrizni, hogy ezt valóban én mondtam-e, valóban ezt mondtam-e, és valóban ezt akartam-e mondani. Sőt! Még az is kétséges manapság, hogy amikor ezt mondtam, akkor mire gondoltam? Szeretném továbbá felfedezni, hogy mi a gondolat anyaga. Hogyan terjed a gondolat? Hogyan, és ki tudja azt a gondolatot visszaolvasni amit valaki egyszer kigondolt? Mi a terjedési sebessége, módja,  és mennyi ideig lehet visszahozni? Számtalan ötletem van még amit szeretnék megoldani. Csak az a kérdés, hogy marad-e rá elegendő időm.
Gyermekkoromban ez a kérdés fel sem vetődött.

3 megjegyzés:

Hajnalfürdő írta...

A "számtalan" - t illetően nem foglalhatok állást.:) De a kimondott szó és a gondolat egységének feltétlenül pártján vagyok. A "gondolat" nem is feltétlenül gondolat lenne, hanem az ami annál is mélyebben van, talán belső hang. Persze az is lehet, hogy félreértettelek...:D
Mindezzel együtt is nagggyon szurkolok neked! (talán magamnak:))

Vénember írta...

Én itt nem a gondolat eredményeként kimondott szóra, hanem magára a gondolatra gondoltam. Mert gondolkodtam. És arra jutottam, hogy a ki nem mondott gondolataink is ott keringenek valahol a "mindenségben" és előbb utóbb megtalálnak valakit. Hogy aztán az a valaki sajátjának hiszi, vagy tudja, hogy honnan származik ez a gondolat, az már más kérdés...

Hajnalfürdő írta...

Akkor most törhetem a fejem, hogy amikor gondolok valamire, azt én gondolom vagy valaki más?