2014. január 27., hétfő

A kapcsolat fontos

Tegnap este amikor benéztem a Skype-ra, láttam, hogy a közeliek közül már csak egy jel zöldellik. Az jó - gondoltam- nehezen alszik, és ilyenkor a hálózaton bolyong míg álom nem jön a szemére.
Aztán amikor hajnalban ismét bekapcsoltam a gépet, megint csak őt találtam online. Hmm. Már bekapcsolt? Vagy tegnap óta ki sem?  Gondolataim egyre vadabbul száguldoztak. Valami gombóc növekedett lassan a torkomban. Mert ha egész éjjel nem kapcsolta ki, hát ott zúgott a feje mellett? És akkor arra hogy nem ébredt föl? Többszöri hívásomra semmi válasz. A gép azt üzente nekem, hogy " nem lehetett kapcsolatot létesíteni".
Na nekem sem kellett több. Azonnal a legrosszabbra gondoltam persze. Már lelki szemeim előtt láttam, hogy elesett, és most ott fekszik valahol a padlón, és persze nincs kéznél a mobilja hiába kérem erre állandóan!
Hogy lehetne megtudni, hogy mi történt? Történt-e egyáltalán valami fontos? A telefon! Hát persze! Hogy is nem gondoltam erre eddig? Nézem az órát: már lehet...
Sokáig kicseng. Semmi válasz. Már legalább egy perc is eltelt. Ilyenkor már föl szokta venni... Hívom a mobilját, persze ki van kapcsolva. Nem szereti.  Ismét a vonalas. És akkor álmosan, nagyon álmosan, és halkan hallom a "Halló"-t a vonal végén.
Hatalmasat fújtatok. Jól van! És hallgatom a távolból egyre éberebb hangját. Mesél. A tegnap estéről, a hajnali ébredésről, a visszaalvásról, a hóról, és mindegy miről! Mesél!
És ez megnyugtat, boldoggá tesz.
Jobban mint bármikor.

5 megjegyzés:

  1. Pfúúúúúú! Elfeljtettem kifújni a levegőt. Egészen az utolsó sorokig...
    És igen! Nekem is ismerős az érzés.

    VálaszTörlés
  2. Ezer éve nem jártam fenn a skype-n. Valahogy mindig elmarad.

    VálaszTörlés