Most, hogy "Gyuri" is elment, rengeteg gondolatot ébresztett bennem. Mert ő példakép volt előttem is, akárcsak rengeteg őt ismerni szerencsés társam előtt. Egy jól megtervezett, s még nagyszerűbben kivitelezett életpályát mondhatna magáénak, ha még mondani tudna valamit egyáltalán. Persze tudni tudhat még, mert amiket véghezvitt életében azzal még nagyon sokáig, és sokaknak "mondhat" olyan dolgokat, amiket érdemes meghallgatni. Haláláig akart dolgozni. Mert neki nem egyszerűen munka, vagy szakma volt a meteorológia, hanem megszállottja, szerelmese volt hivatásának. Valami többet tudott róla mindenkinél. Mert lehet, hogy szakmailag mások érdekesebb, esetleg korszakalkotóbb dolgokat tettek le a tudomány asztalára, de ő a mindennapi elemzés, és prognosztizálás mellett még tudott valamit. Tudott minderről közérthetően, emberi módon beszélni nyilvánosan. Tudott az őt hallgatókból érzelmeket kicsalni. Mert ha az időjárásról, az éghajlatról, a meteorológiáról esett szó, akkor Gyuri megfeledkezett a környezetéről, és pár centivel a föld felett lebegve, kezeivel szinte repülő mozdulatokat téve olyan lelkesen ásta bele magát a témába, ahogyan arra senki más nem képes. Magát adta. Mert Ő egy volt a meteorológiával. Lehetett Őt szeretni, vagy nem szeretni, ez ízlés dolga. Egyvalamit nem lehetett: Őt közömbösen fogadni lehetetlen volt.
Gyuri elment. Magával vitte a túlvilágra rengeteg tudását, élményeit, ember, és munkaszeretetét. De itt marad velünk valami nagyon fontos dolog.
Az emléke.
Megőrizzük!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése