This post is all about who understands. Only those who understand.
My HARC locator temporarily: IO64IO 35xd
109HA992
This photo illustration only. The frequency is not a reflection of reality.
Minden ami visszajött...
2014. január 2., csütörtök
Rendőrfotó
Ma a házam előtt ismét karambol volt. ( Pontosan ott ahol pár hónapja egy halott néni esett az egyik kolléganőm kocsijára, aki éppen ott járt vesztére.) Most öt autó próbált egy meg síkban, azonos időben, és azonos ponton áthaladni. Naná, hogy csak részben sikerült!
Én akkor jöttem hazafelé a városból amikor már körbeszalagozta a rendőrség a helyínt. Nagyban fotózkodtak, méregettek, és minden szemtanút a helyszínen meghallgattak. Gondoltam egyet elővettem okoskát, és csináltam egy képet, utána egy rövid videót a "csoportosulásról". Már az ajtót nyitottam volna amikor utánam szaladt egy kifejezetten csinos rendőrnő, és afelől érdeklődött, hogy én készítettem- e a képeket, mert valaki szólt, hogy fotóztam. Mondtam, hogy igen. Kérte, hogy mutassam meg. Én megmutattam a képet. Nézte, látta, hogy azon semmi személyt, vagy autót azonosító jel nem látszik, és mondta, hogy ok! Mosolyogva megköszönte, és szaladt a dolgára. Nem szóltam a videóról. Rossz bácsi voltam. Utána tudtam meg, hogy errefelé nem szabad rendőröket fotózni. Akkor sem ha nők.
Azt viszont csodálattal néztem, hogy milyen szervezetten takarították el a romokat. A helyszínelés végén az egyik rendőrautóból előkerült egy takarító egységcsomag, és egy rendőr összesöpörte a nagyját, majd valamit rászórt az olajfoltokra. Nem fűrészport, nem homokot. Valami granulátumot. Mindenesetre amikor végeztek, már ott állt készenlétben néhány tréler. Felrakták a romokat, majd ők is rászórtak valamit. Amikor ők is végeztek, jött az öttagú takarító brigád. Teljes menetfelszerelésben...
A lényeg: kb. egy órával a baleset után SEMMI nyoma nem volt a dolognak.
Csak a telefonomban...
Én akkor jöttem hazafelé a városból amikor már körbeszalagozta a rendőrség a helyínt. Nagyban fotózkodtak, méregettek, és minden szemtanút a helyszínen meghallgattak. Gondoltam egyet elővettem okoskát, és csináltam egy képet, utána egy rövid videót a "csoportosulásról". Már az ajtót nyitottam volna amikor utánam szaladt egy kifejezetten csinos rendőrnő, és afelől érdeklődött, hogy én készítettem- e a képeket, mert valaki szólt, hogy fotóztam. Mondtam, hogy igen. Kérte, hogy mutassam meg. Én megmutattam a képet. Nézte, látta, hogy azon semmi személyt, vagy autót azonosító jel nem látszik, és mondta, hogy ok! Mosolyogva megköszönte, és szaladt a dolgára. Nem szóltam a videóról. Rossz bácsi voltam. Utána tudtam meg, hogy errefelé nem szabad rendőröket fotózni. Akkor sem ha nők.
Azt viszont csodálattal néztem, hogy milyen szervezetten takarították el a romokat. A helyszínelés végén az egyik rendőrautóból előkerült egy takarító egységcsomag, és egy rendőr összesöpörte a nagyját, majd valamit rászórt az olajfoltokra. Nem fűrészport, nem homokot. Valami granulátumot. Mindenesetre amikor végeztek, már ott állt készenlétben néhány tréler. Felrakták a romokat, majd ők is rászórtak valamit. Amikor ők is végeztek, jött az öttagú takarító brigád. Teljes menetfelszerelésben...
A lényeg: kb. egy órával a baleset után SEMMI nyoma nem volt a dolognak.
Csak a telefonomban...
2014. január 1., szerda
The sweet benefit
Kellene egy bank,
ahová ha beteszek egy mosolyt,
az ott szerelemmé dagad.
Kellene egy bank,
ahol egy mosolyomra sok csók a kamat.
És kellene,
hogy Te fogadj mint ügyfelet,
amikor a betétemet megszüntetni megyek!
Az év utolsó előtti napján elvittük a gyerekeket az óceánhoz. Nem árt egy kis friss levegő így télidőben. Pláne mert előtte napokig a szobába kényszerültek az időjárás miatt. S ha már elmentünk, vittem egy kájtot is. Futni sem szeretek ok nélkül, s a friss tengeri szelet is könnyebb elviselni ha valami egyéb céllal tesszük. Tehát sárkányt eregettünk. Míg a szél a sárkányt magasra emelte, az Atlanti óceán a lábunkat nyaldosta. Éppen akkor volt ugyanis az ár maximuma. A máskor kétszáz- háromszázötven méteres parti sáv szinte teljesen víz alá kerül ilyenkor. Érdekes megfigyelni, hogy többféle hullámzás van jelen. Van egy "apró" hullámokból álló nagyjából egyforma hullámzás. Ezeken a hullámokon lovagolnak akik lovon nem hullámogolnak. És van egy sokkal lassúbb, lusta hullámzás aminek a hátán ezek az apró kis hullámok nyüzsögnek. Nos ez a lomha hullámzás abban nyilvánul meg, hogy az aprók hol a parti sziklákat mossák, hol meg meg sem közelítik azt, és elhalnak úgy jó ötven méterre a parttól.
De mi nem hullámmegfigyelésre vonultunk ki. Bőszen eregettük a sárkányt felváltva, s végül mindannyian sikerélménnyel gazdagodtunk.
Szép délután volt ez is. Köszönjük "Óci"!
De mi nem hullámmegfigyelésre vonultunk ki. Bőszen eregettük a sárkányt felváltva, s végül mindannyian sikerélménnyel gazdagodtunk.
2014 január 1 azaz: 01.01.14. Happy new year!
Most, hogy ebben az évben először ragadok billentyűzetet, most érzem igazán a közben eltelt év kihagyásának nyomait. Bár lehet, hogy nem is azt érzem... Whiskey... Mit tegyek, ha itt az terem minden bokorban? És nem az a borként eladhatatlan lőre amit kizárólag a franciák jó üzletpolitikájának eredményeként durrogtat ilyentájt mindenki.
Néhány dolog foglalkoztat engem éppen.
1.- Érdekes lehet most a világűrből nézni a földet. Mert ahogy az időzónák alakulnak, úgy terjed a tűzijáték fénye keletről nyugat felé. Tulajdonképpen egy nem geostacionárius ponton egyhelyben álló űrhajóhoz helybe megy a látvány.
2.- Hol vannak azok a szervezők, akik a halottak napján éppen az ablakom alatt rendeztek egy a budapesti aug. 20-át is meghazudtoló tűzijátékot? És hol a tűzijáték? Mert itt semmi. Csak egy gyermekduda elhaló nyávogása volt hallható egész este összesen. Hát nem éppen a robbantások országa ez? Nyápic népség! Csak titokban mer robbantgatni. Amikor meg kellene, akkor alszik.
3.- Most kénytelen leszek megenni egyedül az összes szendvicset, mert ha nincs durrogás, nincs éhes banda! Alszanak tovább édesen. Én meg egyedül hadakozom a szenyákkal. Hát milyen dolog ez?
4.- Egy órája láttam egyenes adásban ( leánygyermekem közvetítette okoska-skype-n) hogy az olaszoknál elszabadult a pokol, mint minden évben ilyenkor. Hatalmas "házi" tűzijátékok sora világította meg az éppen újholdi sötétségbe burkolódzott Toscanát! Élénk emlékeim vannak erről a korábbi évekből. A néha vízszintesen repülő petárdatámadások, a déliek szokása szerint ilyenkor az ablakokból kihajított mindenféle fölösleges tárgy (Ha a szekrényt unta meg, hát azt dobta ki a negyedikről. ha a zongorát, hát azt...) az a feneketlen vidámság, ahogy az emberek egymásnak, és az ünnepnek örültek...
No itt alszik a banda. Csak a lyukas kipufogódobos félnótás kacsázik a városban őrülten, mint minden éjjel rendesen.
Még van egy szendvics. Melegszenya. Olivaolajjal megloccsantva, szárított paradicsommal megrakva, meg sajt hegyek, és spanyol kolbász rajta. Megsütve, itt illatozik előttem. De már ránézni sem bírok. Elég volt!
Ez is a sok lagymatag ír miatt van, mert nem tudták fölkelteni egy kis pufogtatással a kölköket. Sem az érdeklődésüket!
Szóval Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek aki ezt most olvassa.
Meg aki nem (most) annak is!
Néhány dolog foglalkoztat engem éppen.
1.- Érdekes lehet most a világűrből nézni a földet. Mert ahogy az időzónák alakulnak, úgy terjed a tűzijáték fénye keletről nyugat felé. Tulajdonképpen egy nem geostacionárius ponton egyhelyben álló űrhajóhoz helybe megy a látvány.
2.- Hol vannak azok a szervezők, akik a halottak napján éppen az ablakom alatt rendeztek egy a budapesti aug. 20-át is meghazudtoló tűzijátékot? És hol a tűzijáték? Mert itt semmi. Csak egy gyermekduda elhaló nyávogása volt hallható egész este összesen. Hát nem éppen a robbantások országa ez? Nyápic népség! Csak titokban mer robbantgatni. Amikor meg kellene, akkor alszik.
3.- Most kénytelen leszek megenni egyedül az összes szendvicset, mert ha nincs durrogás, nincs éhes banda! Alszanak tovább édesen. Én meg egyedül hadakozom a szenyákkal. Hát milyen dolog ez?
4.- Egy órája láttam egyenes adásban ( leánygyermekem közvetítette okoska-skype-n) hogy az olaszoknál elszabadult a pokol, mint minden évben ilyenkor. Hatalmas "házi" tűzijátékok sora világította meg az éppen újholdi sötétségbe burkolódzott Toscanát! Élénk emlékeim vannak erről a korábbi évekből. A néha vízszintesen repülő petárdatámadások, a déliek szokása szerint ilyenkor az ablakokból kihajított mindenféle fölösleges tárgy (Ha a szekrényt unta meg, hát azt dobta ki a negyedikről. ha a zongorát, hát azt...) az a feneketlen vidámság, ahogy az emberek egymásnak, és az ünnepnek örültek...
No itt alszik a banda. Csak a lyukas kipufogódobos félnótás kacsázik a városban őrülten, mint minden éjjel rendesen.
Még van egy szendvics. Melegszenya. Olivaolajjal megloccsantva, szárított paradicsommal megrakva, meg sajt hegyek, és spanyol kolbász rajta. Megsütve, itt illatozik előttem. De már ránézni sem bírok. Elég volt!
Ez is a sok lagymatag ír miatt van, mert nem tudták fölkelteni egy kis pufogtatással a kölköket. Sem az érdeklődésüket!
Szóval Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek aki ezt most olvassa.
Meg aki nem (most) annak is!
2013. december 31., kedd
(újra)Kezdés
Többször elkezdtem már blogspotos blogot írni. Először 2007-ben. Másodszor 2010-ben. Valamit biztosan nem jól csinálok, mert a régebbi blogomba nem enged vissza a Blogger. Látom, de tovább szerkeszteni nem enged. Így a régi blogcímemet sem tudom használni. Ezért az új. Ha mégis sikerül valahogyan elérnem majd, akkor visszatérek a Vénember címhez. Addig ez van, ezt kell szeretnem. Ma van 2013 év utolsó napja. Mivel semmiféle bulit nem tervezek (a gyermekfelvigyázáson kívül) lesz időm keresgélni a régi blogmagamat.
És ezt az oldalt is elkezdem módosítgatni. Addig addig változtatgatok majd rajta, amíg nem hasonlít legalább egy kicsit a freeblogoshoz. Legalább külsőleg. Most egy darabig még a blogol.hu-n is írok. Aztán meglátjuk. Remélem!
Szóval Üdvözlet (magamnak) újra a fedélzeten!
2013. október 9., szerda
itt vagy velem
szívem pumpálja fülemben az ütemet
valami megnyugtatót várok, biztató jelet
hallom lépteid neszét, arcomon érzem kezedet
s kifújom magamból feszítő ijedtségemet
2011. november 5., szombat
"Gyuri"
Vissy Károly
Sat, 05 Nov 2011 10:19:13 +0000
6298844
Mondom én, hogy egyre nagyobb a veszély. Úgy csapkod körülöttem az a bizonyos sötét alak a kaszájával, hogy az már több mint elgondolkoztató. Mert lehet, hogy azért halnak egyre sűrűbben körülöttem a fontosak mert öregszem, s velem együtt ők sem lesznek fiatalabbak. De hogy már öregebbek sem? Ezt nagyon nehéz elfogadni!
Most, hogy "Gyuri" is elment, rengeteg gondolatot ébresztett bennem. Mert ő példakép volt előttem is, akárcsak rengeteg őt ismerni szerencsés társam előtt. Egy jól megtervezett, s még nagyszerűbben kivitelezett életpályát mondhatna magáénak, ha még mondani tudna valamit egyáltalán. Persze tudni tudhat még, mert amiket véghezvitt életében azzal még nagyon sokáig, és sokaknak "mondhat" olyan dolgokat, amiket érdemes meghallgatni. Haláláig akart dolgozni. Mert neki nem egyszerűen munka, vagy szakma volt a meteorológia, hanem megszállottja, szerelmese volt hivatásának. Valami többet tudott róla mindenkinél. Mert lehet, hogy szakmailag mások érdekesebb, esetleg korszakalkotóbb dolgokat tettek le a tudomány asztalára, de ő a mindennapi elemzés, és prognosztizálás mellett még tudott valamit. Tudott minderről közérthetően, emberi módon beszélni nyilvánosan. Tudott az őt hallgatókból érzelmeket kicsalni. Mert ha az időjárásról, az éghajlatról, a meteorológiáról esett szó, akkor Gyuri megfeledkezett a környezetéről, és pár centivel a föld felett lebegve, kezeivel szinte repülő mozdulatokat téve olyan lelkesen ásta bele magát a témába, ahogyan arra senki más nem képes. Magát adta. Mert Ő egy volt a meteorológiával. Lehetett Őt szeretni, vagy nem szeretni, ez ízlés dolga. Egyvalamit nem lehetett: Őt közömbösen fogadni lehetetlen volt.
Gyuri elment. Magával vitte a túlvilágra rengeteg tudását, élményeit, ember, és munkaszeretetét. De itt marad velünk valami nagyon fontos dolog.
Az emléke.
Megőrizzük!
Most, hogy "Gyuri" is elment, rengeteg gondolatot ébresztett bennem. Mert ő példakép volt előttem is, akárcsak rengeteg őt ismerni szerencsés társam előtt. Egy jól megtervezett, s még nagyszerűbben kivitelezett életpályát mondhatna magáénak, ha még mondani tudna valamit egyáltalán. Persze tudni tudhat még, mert amiket véghezvitt életében azzal még nagyon sokáig, és sokaknak "mondhat" olyan dolgokat, amiket érdemes meghallgatni. Haláláig akart dolgozni. Mert neki nem egyszerűen munka, vagy szakma volt a meteorológia, hanem megszállottja, szerelmese volt hivatásának. Valami többet tudott róla mindenkinél. Mert lehet, hogy szakmailag mások érdekesebb, esetleg korszakalkotóbb dolgokat tettek le a tudomány asztalára, de ő a mindennapi elemzés, és prognosztizálás mellett még tudott valamit. Tudott minderről közérthetően, emberi módon beszélni nyilvánosan. Tudott az őt hallgatókból érzelmeket kicsalni. Mert ha az időjárásról, az éghajlatról, a meteorológiáról esett szó, akkor Gyuri megfeledkezett a környezetéről, és pár centivel a föld felett lebegve, kezeivel szinte repülő mozdulatokat téve olyan lelkesen ásta bele magát a témába, ahogyan arra senki más nem képes. Magát adta. Mert Ő egy volt a meteorológiával. Lehetett Őt szeretni, vagy nem szeretni, ez ízlés dolga. Egyvalamit nem lehetett: Őt közömbösen fogadni lehetetlen volt.
Gyuri elment. Magával vitte a túlvilágra rengeteg tudását, élményeit, ember, és munkaszeretetét. De itt marad velünk valami nagyon fontos dolog.
Az emléke.
Megőrizzük!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)