Kerek a világ. Egy ideje (körülbelül úgy negyven éve) minden dologban azt keresem ami boldoggá tehet. Így aztán megláttam életemben, hogy kit miért szerethetek, hogy a nehézségek felemelnek előbb utóbb ha megküzdök velük, hogy a nagy gazdagság nemhogy boldoggá nem tesz, de csak fölösleges gondokkal, szomorúsággal jár végső soron, hogy a mindennapos gondok mindig magukban hordozzák a mindennapos sikereket, megoldásokat is. Azóta tudom, hogy élni jó. Azóta úgy érzem, hogy sokkal több lettem a saját szememben, és ez egy olyan öngerjesztő folyamatot indított el bennem, ami nélkül talán már régen nem is lennék. Azóta segíthetek másokon is ha kérik, s ezzel magamon is nagyot lökök előre minden esetben. És azóta tudom elfogadni kritika nélkül mások segítségét ha szükségem van rá, és hát kinek nincs az idők folyamán?
Minél többet töröm ezen a fejemet, annál inkább egyetlen szó rajzolódik ki tisztán elmémben: Szeretet.
Szeretni az embereket, szeretni a folyamatokat, szeretni a kapcsolatokat, szeretni a világot annyit jelent:
Szeretni önmagamat.
És azt tapasztalom, hogy mindenkit aki önmagát igazán szereti, (nem összetéveszteni ezt az önzéssel!) egyre inkább szerethetőnek tart a környezete is. Már csak egy apró tudást kellene megszerezni ehhez:
Valahogyan fenntartani, beosztani ezt a szeretetet halálunkig. Lehetőleg úgy, hogy ezzel senkit se rövidítsünk meg, senkit ne csapjunk be, és senkit ne alázzunk meg.
Minden fontos dolog ebből adódik.
Egy ideje boldog vagyok. Néha amikor rádöbbenek erre, megijedek attól, nehogy másokban irigységet keltsen az én boldogságom. Aztán mindig rájövök, hogy nem fog, hiszen mindenki boldog a maga módján. Ki az egészségének örvend, ki a párkapcsolatának, ki a nehezen szerzett vagyonkájának, ki a hobbijának, ki annak, hogy szenvedhet, és sokan annak, hogy utólag rájönnek: milyen boldogok is voltak ők!
És így kerek a világ.
